1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
1
1999. évi LXXVI. törvény
a szerzői jogról
A technikai fejlődéssel lépést tartó, korszerű szerzői jogi szabályozás meghatározó szerepet tölt be a
szellemi alkotás ösztönzésében, a nemzeti és az egyetemes kultúra értékeinek megóvásában; egyensúlyt
teremt és tart fenn a szerzők és más jogosultak, valamint a felhasználók és a széles közönség érdekei
között, tekintettel az oktatás, a művelődés, a tudományos kutatás és a szabad információhoz jutás
igényeire is; gondoskodik továbbá a szerzői jog és a kapcsolódó jogok széles körű, hatékony
érvényesüléséről. Az Országgyűlés e szempontokra figyelemmel - összhangban Magyarországnak a
szellemi tulajdon védelme terén fennálló nemzetközi kötelezettségeivel és az Európai Közösség
jogszabályaival - a következő törvényt alkotja:
ELSŐ RÉSZ
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I. Fejezet
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
A szerzői jogi védelem tárgya
1. § (1) Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.
(2) Szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a
tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen:
a) az irodalmi (pl. szépirodalmi, szakirodalmi, tudományos, publicisztikai) mű,
b) a nyilvánosan tartott beszéd,
c) a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (a továbbiakban: szoftver) akár
forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a
felhasználói programot és az operációs rendszert is,
d) a színmű, a zenés színmű, a táncjáték és a némajáték,
e) a zenemű, szöveggel vagy anélkül,
f) a rádió- és a televíziójáték,
g) a filmalkotás és más audiovizuális mű (a továbbiakban együtt: filmalkotás),
h) a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás
és annak terve,
i) a fotóművészeti alkotás,
j) a térképmű és más térképészeti alkotás,
k) az építészeti alkotás és annak terve, valamint az épületegyüttes, illetve a városépítészeti együttes
terve,
l) a műszaki létesítmény terve,
m) az iparművészeti alkotás és annak terve,
n) a jelmez, a díszlet és azok terve,
o) az ipari tervezőművészeti alkotás,
p) a gyűjteményes műnek minősülő adatbázis.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
2
(3) A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege
alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás
színvonalára vonatkozó értékítélettől.
(4) Nem tartoznak e törvény védelme alá a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, a
bírósági vagy hatósági határozatok, a hatósági vagy más hivatalos közlemények és az ügyiratok, valamint
a jogszabállyal kötelezővé tett szabványok és más hasonló rendelkezések.
(5) A szerzői jogi védelem nem terjed ki a sajtótermékek közleményeinek alapjául szolgáló tényekre
vagy napi hírekre.
(6) Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet
tárgya a szerzői jogi védelemnek.
(7) A folklór kifejeződései nem részesülnek szerzői jogi védelemben. E rendelkezés nem érinti a
népművészeti ihletésű, egyéni, eredeti jellegű mű szerzőjét megillető szerzői jogi védelmet.
(8) Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók, a rádió- és a televízió-szervezetek, a filmelőállítók,
valamint az adatbázis-előállítók teljesítményei az e törvényben meghatározott védelemben részesülnek.
A törvény hatálya
2. § Olyan műre, amely először külföldön került nyilvánosságra, az e törvényben meghatározott
védelem csak akkor terjed ki, ha a szerző magyar állampolgár, vagy ha a szerzőt nemzetközi egyezmény,
illetőleg viszonosság alapján a védelem megilleti.
3. § A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok átszállására, átruházására, megterhelésére,
valamint az e törvény hatálya alá tartozó művekkel és egyéb teljesítményekkel összefüggő egyéb személyi
és vagyoni jogviszonyokban az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv
rendelkezései az irányadók.
A szerzői jog
4. § (1) A szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző).
(2) Szerzői jogi védelem alatt áll - az eredeti mű szerzőjét megillető jogok sérelme nélkül - más szerző
művének átdolgozása, feldolgozása vagy fordítása is, ha annak egyéni, eredeti jellege van.
Közös művek
5. § (1) Több szerző közös művére, ha annak részei nem használhatók fel önállóan, a szerzői jog
együttesen és - kétség esetén - egyenlő arányban illeti meg a szerzőtársakat; a szerzői jog megsértése ellen
azonban bármelyik szerzőtárs önállóan is felléphet.
(2) Ha a közös mű részei önállóan is felhasználhatók (összekapcsolt művek), a saját rész tekintetében a
szerzői jogok önállóan gyakorolhatók. Az összekapcsolt művekből álló, együtt alkotott közös mű
valamely részének más művel való összekapcsolásához az eredeti közös mű valamennyi szerzőjének
hozzájárulása szükséges.
Együttesen létrehozott művek
6. § (1) Az együttesen létrehozott műre (pl. nemzeti szabványra) a szerzők jogutódjaként azt a
természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot illeti meg
a szerzői jog, amelynek kezdeményezésére és irányításával a művet létrehozták, és amely azt a saját
nevében nyilvánosságra hozta.
(2) Együttesen létrehozottnak minősül a mű, ha a megalkotásában együttműködő szerzők hozzájárulásai
olyan módon egyesülnek a létrejövő egységes műben, hogy nem lehetséges az egyes szerzők jogait külön-
külön meghatározni.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
3
Gyűjteményes mű
7. § (1) Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjtemény, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése
vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű (gyűjteményes mű). A védelem a gyűjteményes művet megilleti
akkor is, ha annak részei, tartalmi elemei nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi
védelemben.
(2) A gyűjteményes mű egészére a szerzői jog a szerkesztőt illeti, ez azonban nem érinti a
gyűjteménybe felvett egyes művek szerzőinek és kapcsolódó jogi teljesítmények jogosultjainak önálló
jogait.
(3) A gyűjteményes mű szerzői jogi védelme nem terjed ki a gyűjteményes mű tartalmi elemeire.
Név nélkül vagy felvett néven nyilvánosságra hozott mű
8. § Ha a művet név nélkül vagy felvett néven hozták nyilvánosságra, a szerzői jogokat a szerző
fellépéséig az gyakorolja, aki a művet először hozta nyilvánosságra.
A szerzői jogok keletkezése, a szerzői jogok a vagyoni forgalomban
9. § (1) A szerzőt a mű létrejöttétől kezdve megilleti a szerzői jogok - a személyhez fűződő és a vagyoni
jogok - összessége.
(2) A szerző személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző
nem mondhat le róluk.
(3) A vagyoni jogok - a (4)-(6) bekezdésekben foglaltak kivételével - nem ruházhatók át, másként sem
szállhatnak át és azokról lemondani sem lehet.
(4) A vagyoni jogok örökölhetők, róluk halál esetére rendelkezni lehet.
(5) A vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek azokról egymás javára rendelkezhetnek.
(6) A vagyoni jogok a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel átruházhatók, illetve
átszállnak. A jogszerző - a jogok átruházására irányuló szerződés eltérő kikötése hiányában - a vagyoni
jogokkal a továbbiakban rendelkezhet.
II. Fejezet
SZEMÉLYHEZ FŰZŐDŐ JOGOK
A mű nyilvánosságra hozatala
10. § (1) A szerző határoz arról, hogy műve nyilvánosságra hozható-e.
(2) A mű nyilvánosságra hozatala előtt annak lényeges tartalmáról csak a szerző hozzájárulásával
szabad a nyilvánosság számára tájékoztatást adni.
(3) A felhasználási szerződés alapján - ellenkező kikötés hiányában - megadottnak kell tekinteni a
szerző hozzájárulását ahhoz, hogy a felhasználó a mű tartalmáról a felhasználás céljának megfelelő módon
a nyilvánosság számára tájékoztatást adjon.
(4) A szerző halála után fellelt művet - ha a szerző vagy jogutódja ellenkező nyilatkozatot nem tett vagy
az ellenkezőjét másképp nem bizonyítják - úgy kell tekinteni, hogy a szerző azt nyilvánosságra hozatalra
szánta.
11. § A szerző alapos okból, írásban visszavonhatja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét,
a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását pedig megtilthatja; köteles azonban a
nyilatkozat időpontjáig felmerült kárt megtéríteni. Ez nem érinti a munkáltató jogát a mű felhasználására,
továbbá nem akadályozza a vagyoni jogok átruházása esetén a jogszerzőt az átruházott vagyoni jogokon
alapuló felhasználásban.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
4
A név feltüntetése
12. § (1) A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen - a közlemény
terjedelmétől és jellegétől függően - szerzőként feltüntessék. A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése
vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni. A szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a felhasználás
jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja.
(2) Az át- vagy feldolgozáson, illetve a fordításon az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét is fel kell
tüntetni.
(3) A szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni. A
szerző a nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozott mű újabb jogszerű felhasználása esetén is
megkívánhatja, hogy a művét a továbbiakban nevének feltüntetése nélkül használják fel.
(4) A szerző követelheti, hogy e minőségét senki se vonja kétségbe.
A mű egységének védelme
13. § A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása, vagy a
mű más olyan megváltoztatása vagy a művel kapcsolatos más olyan visszaélés, amely a szerző
becsületére vagy hírnevére sérelmes.
A személyhez fűződő jogok gyakorlása
14. § (1) A szerző halála után az e törvényben szabályozott személyhez fűződő jog megsértése miatt a
védelmi időn (31. §) belül az léphet fel, akit a szerző irodalmi, tudományos vagy művészi hagyatékának
gondozásával megbízott - ilyennek hiányában pedig vagy ha a megbízott nem intézkedik, az, aki a szerzői
vagyoni jogokat öröklési jogcímen megszerezte.
(2) A védelmi idő eltelte után a szerző emlékének megsértése címén az érintett közös jogkezelő
szervezet vagy szerzői érdek-képviseleti szervezet is felléphet olyan magatartás miatt, amely a védelmi
időn belül sértené a szerző jogát arra, hogy a művén vagy a művére vonatkozó közleményen szerzőként
feltüntessék.
15. § A szerző meghatározott személyhez fűződő jogainak védelmében a felhasználó is felléphet, ha
ahhoz a szerző a felhasználási szerződésben kifejezetten hozzájárult.
III. Fejezet
VAGYONI JOGOK
A vagyoni jogokra vonatkozó általános szabályok
16. § (1) A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű egészének vagy
valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen
felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a
felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető.
(2) A szerző engedélye szükséges a mű sajátos címének felhasználásához is.
(3) A szerzőt megilleti a műben szereplő jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának és az
ilyen hasznosítás engedélyezésének kizárólagos joga is.
(4) Ha e törvény másképp nem rendelkezik, a szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében
díjazás illeti meg, amelynek - eltérő megállapodás hiányában - a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel
kell arányban állnia. A díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le. Ha a törvény a
felhasználási szerződés érvényességét megszabott alakhoz köti, a díjazásról való lemondás is csak a
megszabott alakban érvényes.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
5
(5) A törvényben meghatározott esetekben a szerzőt a mű felhasználásáért megfelelő díjazás illeti meg
anélkül, hogy a felhasználás engedélyezésére kizárólagos joga volna. A törvény kizárhatja az ilyen
díjazásról való lemondás jogát; a szerző ilyen rendelkezés hiányában is csak kifejezett nyilatkozattal
mondhat le a díjazásról.
(6) Jogosulatlan a felhasználás különösen akkor, ha arra törvény vagy az arra jogosult szerződéssel
engedélyt nem ad, vagy ha a felhasználó jogosultságának határait túllépve használja fel a művet.
(7) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a felhasználó köteles a szerzőt vagy jogutódját, illetve a
közös jogkezelő szervezetet a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni.
17. § A mű felhasználásának minősül különösen:
a) a többszörözés (18-19. §),
b) a terjesztés (23. §),
c) a nyilvános előadás (24-25. §),
d) a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként (26-27. §),
e) a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő
továbbközvetítése (28. §),
f) az átdolgozás (29. §),
g) a kiállítás (69. §).
A többszörözés joga
18. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét többszörözze, és hogy erre másnak engedélyt adjon.
Többszörözés:
a) a mű anyagi hordozón való - közvetlen vagy közvetett - rögzítése, bármilyen módon, akár
véglegesen, akár időlegesen, valamint
b) egy vagy több másolat készítése a rögzítésről.
(2) A mű többszörözésének minősül különösen a nyomtatással megvalósuló mechanikai, filmes vagy
mágneses rögzítés és másolatkészítés, a hang- vagy képfelvétel előállítása, a sugárzás vagy a vezeték útján
a nyilvánossághoz történő közvetítés céljára való rögzítés, a mű tárolása digitális formában elektronikus
eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása. Az építészeti
alkotások esetében többszörözés a tervben rögzített alkotás kivitelezése és utánépítése is.
19. § (1) A zeneszerzők és a szövegírók a már nyilvánosságra hozott nem színpadi zeneműveknek és
zeneszövegeknek, valamint az ilyen színpadi zeneművekből vett részleteknek hangfelvételen való újabb
többszörözésére és példányonkénti terjesztésére vonatkozó jogukat csak közös jogkezelő szervezetük
útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig
mondhatnak le. Az engedélyre és az ennek fejében fizetendő díjak mértékére vonatkozóan az irodalmi és a
zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet köt szerződést a hangfelvétel-
előállítóval.
(2) Az átdolgozási jogra és e jog gyakorlására az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés nem
alkalmazható.
20. § (1) A rádió- és a televízió-szervezetek műsorában sugárzott, a saját műsort vezeték útján a
nyilvánossághoz közvetítők műsorába belefoglalt, valamint a kép- vagy hanghordozón forgalomba hozott
művek szerzőit, előadó-művészi teljesítmények előadóművészeit, továbbá filmek és hangfelvételek
előállítóit műveik, előadó-művészi teljesítményeik, illetve filmjeik és hangfelvételeik magáncélú
másolására tekintettel megfelelő díjazás illeti meg.
(2) Az (1) bekezdésben említett díjat az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös
kezelését végző szervezet állapítja meg a többi jogosult közös jogkezelő szervezeteivel egyetértésben. A
díj megállapításakor figyelembe kell venni, hogy az érintett művek, előadó-művészi teljesítmények,
valamint filmek és hangfelvételeik esetében alkalmaznak-e a szerzői jog, illetve az ahhoz kapcsolódó
jogok védelmére szolgáló hatásos műszaki intézkedést (95. §). A díjat az üres kép- és hanghordozó
gyártója, külföldi gyártás esetén pedig a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személy, vagy -
vámfizetési kötelezettség hiányában - egyetemlegesen a hordozót az országba behozó személy és az azt
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
6
belföldön először forgalomba hozó személy köteles az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői
jogok közös kezelését végző szervezethez a vámkezelés befejezésétől, vámfizetési kötelezettség
hiányában pedig a forgalomba hozataltól vagy - ha ez a korábbi - a forgalomba hozatali céllal történő
raktáron tartás megkezdésétől számított nyolc napon belül megfizetni. A jogdíj megfizetéséért az adott
hordozó összes belföldi forgalmazója is egyetemlegesen felel.
(3) A díjfizetési kötelezettség nem terjed ki:
a) az export céljából történő forgalomba hozatalra, továbbá
b) a kizárólag olyan készülékhez (pl. stúdióberendezéshez, diktafonhoz) használható kép- és
hanghordozókra, amelyeket rendeltetésszerű felhasználás esetén nem használnak művek, előadóművészi
teljesítmények, illetve hangfelvételek másolatainak magáncélú készítésére.
(4) Hanghordozók esetében a befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt összegéből - ha az
érintett közös jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg - negyvenöt
százalék a zeneszerzőket és az írókat, harminc százalék az előadóművészeket, huszonöt százalék a
hangfelvétel-előállítókat illeti meg.
(5) Képhordozók esetében a befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt összegéből - ha az
érintett közös jogkezelő szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg - tizenhárom
százalék a filmelőállítókat, huszonkét százalék a filmalkotások mozgóképi alkotóit, négy százalék a
képzőművészeket, az iparművészeket és a fotóművészeti alkotások szerzőit, tizenhat százalék a filmírókat,
húsz százalék a zeneszerzőket és a zeneszöveg-írókat, valamint huszonöt százalék az előadóművészeket
illeti meg.
(6) Az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet a
díjaknak azt a részét, amely az általa a felosztást illetően nem képviselt szerzőknek és szerzői jogi
jogosultaknak, az előadóművészeknek és a hangfelvétel-előállítóknak jár, a jogosultak közös jogkezelő
szervezeteinek utalja át.
(7) A jogosultak díjigényüket csak közös jogkezelő szervezeteik útján érvényesíthetik, díjukról csak a
felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.
21. § (1) Az olyan művek szerzőit, valamint az olyan műveket kiadókat, amelyeket fénymásolással vagy
más hasonló módon, papíron vagy más hasonló hordozón (a továbbiakban együtt: reprográfiával)
többszöröznek, a magáncélú másolásra tekintettel megfelelő díjazás illeti meg. A díjat a reprográfiára
szolgáló készülék gyártójának, külföldön gyártott készülék esetében pedig a jogszabály szerint vám
fizetésére kötelezett személynek, vagy - vámfizetési kötelezettség hiányában - egyetemlegesen a
készüléket az országba behozó személynek és az azt belföldön először forgalomba hozó személynek kell a
20. § (2) bekezdésének harmadik mondatában meghatározott határidőn belül megfizetnie. A jogdíj
megfizetéséért az adott készülék összes belföldi forgalmazója is egyetemlegesen felel. E díjon felül a
reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltető is köteles díjat fizetni. Mindkét díjat a
közös jogkezelő szervezetnek kell befizetni.
(2) Azoknak a készülékeknek a felsorolását, amelyek reprográfiára szolgálnak, külön jogszabály
állapítja meg.
(3) Az (1) bekezdésben említett díjat a közös jogkezelő szervezet állapítja meg. A díj megállapításakor
figyelembe kell venni különösen a készülék használati módját, teljesítményét, az ellenérték fejében
történő üzemeltetés esetében pedig a működés helyét is.
(4) Az (1) bekezdésben említett díj mértéke legfeljebb a reprográfiára szolgáló készülék gyártói
kibocsátási árának 2%-a, illetve külföldön gyártott készülék esetében pedig legfeljebb a jogszabály
szerinti vám alapjának 2%-a.
(5) A díjfizetési kötelezettség nem terjed ki a készülék export céljából történő forgalomba hozatalára.
(6) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradt összegéből negyven százalék a kiadókat
illeti meg. A fennmaradó hatvan százalékból a szakirodalmi, tudományos művek szerzőit huszonöt, a
többi irodalmi mű szerzőit huszonöt, a képzőművészeket és a fotóművészeket tíz százalék illeti meg. A
díjakat e felosztási arányok szerint a jogosultak közös jogkezelő szervezeteinek kell átutalni.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott felosztási arányokat akkor kell alkalmazni, ha az érintett közös
jogkezelő, illetve érdek-képviseleti szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
7
(8) A szerzők és a kiadók díjigényüket csak közös jogkezelő szervezeteik útján érvényesíthetik, díjukról
csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.
22. § (1) Aki a 20. §-ban meghatározott üres kép- vagy hanghordozót, vagy a 21. §-ban meghatározott
készüléket üzletszerűen gyárt, vámfizetési kötelezettség nélkül az országba behoz, vagy az így behozott
hordozót először belföldi forgalomba hozza, illetve, aki ilyen kép- vagy hanghordozó vagy készülék
behozatala miatt jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett, minden naptári hónap tizedik napjáig, de
legkésőbb a 20. § (2) bekezdésében meghatározott fizetési határidőn belül köteles tájékoztatni a közös
jogkezelő szervezetet a forgalomba hozott vagy behozott mennyiségről, továbbá a hordozó vagy a
készülék fajtájáról. A közös jogkezelő szervezet további felvilágosítást kérhet a forgalomba hozatali
adatokról és a beszerzési forrásokról; a reprográfiára szolgáló készüléket ellenérték fejében üzemeltetőtől
pedig a megfelelő díj megállapításához szükséges adatok szolgáltatását kérheti.
(2) Az (1) bekezdésben szabályozott tájékoztatási, felvilágosítási és adatszolgáltatási kötelezettség
teljesítésének - akár részleges - elmulasztása esetén az egyébként járó díjazáson felül, a közös jogkezelő
szervezet többletköltségeinek fedezésére költségátalányt kell fizetni, amelynek összege a fizetendő díj
összegével egyezik meg.
A terjesztés joga
23. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét terjessze, és hogy erre másnak engedélyt adjon.
Terjesztésnek minősül a mű eredeti példányának vagy többszörözött példányainak a nyilvánosság számára
történő hozzáférhetővé tétele forgalomba hozatallal vagy forgalomba hozatalra való felkínálással.
(2) A terjesztés magában foglalja különösen a műpéldány tulajdonjogának átruházását és a műpéldány
bérbeadását, valamint a műpéldánynak az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatalát. A
terjesztés jogának megsértését jelenti a mű jogsértéssel előállott példányának kereskedelmi céllal történő
birtoklása is, ha a birtokos tudja vagy neki az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett
tudnia kellene, hogy a példány jogsértéssel állt elő.
(3) A terjesztés joga kiterjed a mű egyes példányainak a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe
adására is. A hangfelvételben foglalt művek szerzői e jogukat a 78. § (2) bekezdésének megfelelően
gyakorolhatják. A filmalkotások szerzői e jogukat szintén csak közös jogkezelés útján gyakorolhatják,
díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.
(4) A bérbeadással történő terjesztés joga az építészet, az iparművészet és az ipari tervezőművészet
körében csak a tervekre vonatkozik.
(5) Ha a műpéldányt a jogosult vagy az ő kifejezett hozzájárulásával másvalaki adásvétellel vagy a
tulajdonjog más módon történő átruházásával az Európai Gazdasági Térségben forgalomba hozta, a
terjesztés joga az így forgalomba hozott műpéldány tekintetében - a bérbeadás, a haszonkölcsönbe adás és
a behozatal joga kivételével - a továbbiakban nem gyakorolható.
(6) Ha a szerző a filmalkotásra vagy a hangfelvételben foglalt műre vonatkozó bérbeadási jogát a film
vagy a hangfelvétel előállítójára ruházta, vagy egyébként engedélyezte számára e jog gyakorlását, a mű
bérbeadással történő terjesztése ellenében továbbra is megfelelő díjazást követelhet a film vagy a
hangfelvétel előállítójától. E díjról a szerző nem mondhat le, díjigényét azonban csak közös jogkezelő
szervezet útján érvényesítheti.
(7)
23/A. § (1) A nyilvános haszonkölcsönzést végző könyvtárakban haszonkölcsönzés útján terjesztett
irodalmi művek és kottában rögzített zeneművek szerzőit a haszonkölcsönbe adásra tekintettel megfelelő
díjazás illeti meg.
(2) A díjat a közös jogkezelő szervezet az évenként megállapított jogdíjközleményében, a kultúráért
felelős miniszter (e § alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) által felügyelt költségvetési fejezetben
külön törvényi soron meghatározott összeg keretén belül állapítja meg.
(3) A szerzők díjigényüket csak közös jogkezelő szervezetük útján érvényesíthetik, díjukról csak a
felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
8
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott művek példányainak a díj megállapításához és felosztásához
szükséges azonosító adatairól és a haszonkölcsönzés céljára való kölcsönbeadásaik számáról a könyvtárak
a közös jogkezelő szervezet, valamint a miniszter számára évente, a tárgyévet követő első naptári
negyedév végéig adatot szolgáltatnak. A díj megállapításához és felosztásához szükséges adatok, valamint
az adatszolgáltatásra kötelezett könyvtárak körét külön jogszabály állapítja meg.
(5) A díjat a kölcsönbeadások száma alapján kell felosztani, a díj a tárgyévet követőnaptári év november
1. napján esedékes.
A nyilvános előadás joga
24. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy művét nyilvánosan előadja, és hogy erre másnak engedélyt
adjon. Előadás a mű érzékelhetővé tétele jelenlévők számára.
(2) Előadás különösen
a) a mű előadása közönség jelenlétében személyes előadóművészi teljesítménnyel, így például a
színpadi előadás, a hangverseny, a szavalóest, a felolvasás („élő előadás”);
b) a mű érzékelhetővé tétele bármilyen műszaki eszközzel vagy módszerrel, így például a filmalkotás
vetítése, a közönséghez közvetített vagy (műpéldányon) terjesztett mű hangszóróval való megszólaltatása,
illetve képernyőn való megjelenítése.
(3) Nyilvános az előadás, ha az a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen vagy bármely más helyen
történik, ahol a felhasználó családján és annak társasági, ismerősi körén kívüli személyek gyűlnek vagy
gyűlhetnek össze.
25. § (1) Az írók, a zeneszerzők és a szövegírók képviseletében a már nyilvánosságra hozott zenemű és
irodalmi mű nyilvános előadásának engedélyezésére és az ennek fejében fizetendő díj mértékére
vonatkozóan az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet
köt szerződést a felhasználóval, kivéve, ha a szerző a 87. § (3) bekezdésében szabályozott nyilatkozatot
tett.
(2)
(3) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók a színpadra szánt irodalmi művek és
zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik, valamint a szakirodalmi művek és a
nagyobb terjedelmű nem színpadra szánt szépirodalmi művek (pl. regények) előadására.
(4) Az (1) bekezdésben szabályozott esetekben a tervezett felhasználást és a már megkezdett
felhasználás megváltoztatását a felhasználó köteles az (1) bekezdésben említett közös jogkezelő
szervezetnek előzetesen bejelenteni. Ez a szervezet a felhasználást a helyszínen ellenőrizheti.
(5) A személyes előadóművészi teljesítménnyel megvalósuló nyilvános előadás jogdíját - a vendéglátó-
ipari zeneszolgáltatás jogdíja kivételével - az előadástól számított három napon belül kell megfizetni.
Egyéb esetekben a díjfizetéssel legalább negyedéves időszakra - ennél rövidebb idényjellegű üzemeltetés
esetén pedig az üzemeltetés teljes időtartamára - kell előzetesen jogot szerezni a felhasználásra.
(6) Ha a felhasználó nem tesz eleget a (4) bekezdésben szabályozott bejelentési kötelezettségének és
ennek következtében a közös jogkezelő szervezet csak az ellenőrzés során szerez tudomást a
felhasználásról, a közös jogkezelő szervezet ellenőrzési költségeinek fedezésére az egyébként járó
díjazáson felül költségátalányt kell fizetni, amelynek összege a fizetendő díj összegével egyezik meg.
A mű nyilvánossághoz való közvetítésének joga
26. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét sugárzással a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy
erre másnak engedélyt adjon. Sugárzás a mű érzékelhetővé tétele távollévők számára hangoknak,
képeknek és hangoknak, vagy technikai megjelenítésüknek vezeték vagy más hasonló eszköz nélkül
megvalósuló átvitelével.
(2) A mű sugárzásának minősül a műhold útján történő sugárzás is, ha a sugárzott műsor a nyilvánosság
körében közvetlenül fogható. A műhold útján sugárzott műsor a nyilvánosság körében közvetlenül
foghatónak minősül, ha a rádió- vagy televízió-szervezet felelősségével és ellenőrzése alatt műsort
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
9
hordozó jeleket juttatnak el a műholdhoz, majd onnan a Földre megszakítatlan közvetítés útján azzal a
céllal, hogy a jeleket a nyilvánosság vehesse. Műhold útján történő sugárzás esetén a felhasználás helye az
Európai Gazdasági Térségnek kizárólag az a tagállama, amelyből a rádió- vagy televízió-szervezet
felelősségével és ellenőrzése alatt a műsort hordozó jeleket eljuttatják a műholdhoz, majd onnan a Földre
megszakítatlan közvetítés útján azzal a céllal, hogy a jeleket a nyilvánosság vehesse. Arra a műhold útján
történő sugárzásra, amelynek felhasználási helye az előző szabály alapján az Európai Gazdasági Térségen
kívüli állam, a műholdas műsorsugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó
szerzői jogra és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról szóló
93/83/EGK tanácsi irányelv 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában foglaltakat kell alkalmazni.
(3) Sugárzásnak minősül a kódolt sugárzás is, amely a nyilvánosság körében csak azt követően fogható
közvetlenül, hogy a műsort hordozó jeleket - az eredeti rádió- vagy televízió-szervezettel kötött
megállapodás alapján, a tőle vagy a hozzájárulásával mástól beszerzett eszközzel (kódoldóval) - arra
alkalmassá tették. Az ilyen felhasználásért az eredeti rádió- vagy televízió-szervezet és a kódoldót
alkalmazó, nyilvánossághoz közvetítő szervezet egyetemlegesen felel.
(4) A mű sugárzásának minősül az is, ha a sugárzott műsor jeleit a nyilvánossághoz közvetítő szervezet
kódolja és a mű zavartalan érzékelése a nyilvánosság tagjai számára csak az e szervezettel kötött külön
megállapodás alapján, a tőle vagy a hozzájárulásával mástól beszerzett kódoldóval lehetséges.
(5) Kódolt a sugárzás, ha a műsort hordozó jeleket bármilyen módon átalakítják, hogy a hozzáférést a
nyilvánosság valamely szűkebb körére korlátozzák.
(6) Az ismételt sugárzást lehetővé tevő rögzítéshez a szerző külön engedélye szükséges. A felvétel
minden egyes felhasználásáért díjazás jár.
(7) Saját műsornak a nyilvánossághoz vezeték útján vagy bármely más hasonló eszközzel vagy módon
történő közvetítésére a sugárzásra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.
(8) A szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy művét - másként, mint sugárzással vagy a (7) bekezdésben
szabályozott módon - a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. E joga kiterjed
különösen arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy
teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét
egyénileg választhatják meg.
27. § (1) Az írók, a zeneszerzők és a szövegírók képviseletében - a színpadra szánt irodalmi művek és a
zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik, valamint a szakirodalmi művek és a
nagyobb terjedelmű nem színpadra szánt szépirodalmi művek (pl. regények) felhasználása kivételével - a
már nyilvánosságra hozott művek sugárzásának engedélyezésére és az ennek fejében fizetendő díjak
mértékére vonatkozóan az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző
szervezet köt szerződést a felhasználóval.
(2) Műhold útján történő sugárzás esetén az (1) bekezdés akkor alkalmazható, ha
a) a műsort ugyanaz a rádió- vagy televízió-szervezet egyidejűleg földi sugárzás útján is közvetíti a
nyilvánossághoz, és
b) a szerző nem tett a 87. § (3) bekezdésében szabályozott nyilatkozatot.
(3) A zeneszerzők és a szövegírók képviseletében - a zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve
keresztmetszeteik kivételével - a már nyilvánosságra hozott nem színpadi zeneművek és zeneszövegek,
valamint az ilyen színpadi zeneművekből vett részletek tekintetében a 26. §-ban szabályozott egyéb - az
(1) és a (2) bekezdésben nem említett - felhasználások engedélyezésére és az ennek fejében fizetendő
díjak mértékére vonatkozóan az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését
végző szervezet köt szerződést a felhasználóval, kivéve, ha a szerző a 87. § (3) bekezdésében szabályozott
nyilatkozatot tett.
28. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a sugárzással nyilvánossághoz közvetített művét sugárzással
továbbközvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon.
(2) A szerzőnek az is kizárólagos joga, hogy a rádió- vagy televízió-szervezet, illetve a saját műsort a
nyilvánossághoz vezeték útján vagy másként közvetítő műsorában sugárzott, illetve közvetített művének
sugárzással, vezeték útján vagy egyéb módon - az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával - a
nyilvánossághoz történő egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítésére engedélyt adjon.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
10
(3) A jogosultak a (2) bekezdésben meghatározott jogukat csak közös jogkezelés útján gyakorolhatják,
díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le. A díjakat
az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet állapítja meg a
többi jogosult közös jogkezelő szervezeteivel egyetértésben. A továbbközvetítő szervezet a megállapított
díjat az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezetnek
köteles befizetni.
(4) A befolyt díjaknak a költségek levonása után fennmaradó összegéből - ha az érintett közös jogkezelő
szervezetek évente március 31-ig másként nem állapodnak meg - tizenhárom százalék a filmgyártókat,
tizenkilenc százalék a filmalkotások mozgóképi alkotóit, három százalék a képzőművészeket, az
iparművészeket és a fotóművészeti alkotások szerzőit, tizennégy százalék a filmírókat, tizenöt és fél
százalék a zeneszerzőket és zeneszöveg-írókat, huszonhat és fél százalék az előadóművészeket, valamint
kilenc százalék a hangfelvétel-előállítókat illeti meg.
(5) Az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezet a
díjakból az általa a felosztást illetően nem képviselt műtípusok szerzőinek és szerzői jogi jogosultjainak,
valamint az előadóművészeknek és a hangfelvétel-előállítóknak járó részt a jogosultak közös jogkezelő
szervezeteinek utalja át.
(6) A magyar közszolgálati médiaszolgáltató rádió- vagy televízió-szervezet műsorában sugárzott,
vezetéken vagy másként közvetített művek továbbközvetítéséért járó díjakat a Médiaszolgáltatás-támogató
és Vagyonkezelő Alapból kell megfizetni; erről az Alap kezelője gondoskodik.
Az átdolgozás joga
29. § A szerző kizárólagos joga, hogy a művét átdolgozza, illetve hogy erre másnak engedélyt adjon.
Átdolgozás a mű fordítása, színpadi, zenei feldolgozása, filmre való átdolgozása, a filmalkotás
átdolgozása és a mű minden más olyan megváltoztatása is, amelynek eredményeképpen az eredeti műből
származó más mű jön létre.
Munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott mű
30. § (1) Eltérő megállapodás hiányában a mű átadásával a vagyoni jogokat a szerző jogutódjaként a
munkáltató szerzi meg, ha a mű elkészítése a szerző munkaviszonyból folyó kötelessége.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alapján megszerzett vagyoni jogok a munkáltató
személyében bekövetkezett jogutódlás esetén átszállnak a munkáltató jogutódjára.
(3) A szerzőt megfelelő díjazás illeti meg, ha a munkáltató a felhasználásra másnak engedélyt ad vagy a
művel kapcsolatos vagyoni jogokat másra átruházza.
(4) A szerző a munkáltató jogszerzése esetén is jogosult marad arra a díjazásra, amely e törvény alapján
a felhasználás jogának átruházását követően is megilleti.
(5) Ha a mű elkészítése a szerzőnek munkaviszonyból folyó kötelessége, a mű átadása a nyilvánosságra
hozatalhoz való hozzájárulásnak minősül. A mű visszavonására irányuló szerzői nyilatkozat (11. §) esetén
a munkáltató köteles a szerző nevének feltüntetését mellőzni. Ugyancsak mellőzni kell a szerző kérésére
nevének feltüntetését akkor is, ha a művön a munkáltató a munkaviszonyból eredő jogaival élve változtat,
de a változtatással a szerző nem ért egyet.
(6) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként megalkotott művel kapcsolatos
jognyilatkozatokat írásba kell foglalni.
(7) A munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseképpen elkészített műre vonatkozó rendelkezéseket
megfelelően alkalmazni kell, ha közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló vagy szolgálati
viszonyban foglalkoztatott személy, vagy munkaviszony jellegű jogviszony keretében foglalkoztatott
szövetkezeti tag alkotta meg a művet.
A védelmi idő
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
11
31. § (1) A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek
védelemben.
(2) A hetvenéves védelmi időt a szerző halálát követő év első napjától, közös művek esetében az
utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő év első napjától kell számítani.
(3) Ha a szerző személye nem állapítható meg, a védelmi idő a mű első nyilvánosságra hozatalát követő
év első napjától számított hetven év. Ha azonban ez alatt az idő alatt a szerző jelentkezik, a védelmi időt a
(2) bekezdés szerint kell számítani.
(4) Több részben nyilvánosságra hozott mű esetében az első nyilvánosságra hozatal évét részenként kell
számítani.
(5) Az együttesen létrehozott mű védelmi ideje a mű első nyilvánosságra hozatalát követő év első
napjától számított hetven év.
(6) A filmalkotás védelmi idejét a következő személyek közül utoljára elhunyt személy halálát követő
év első napjától kell számítani, függetlenül attól, hogy azok szerzőtársként fel vannak-e tüntetve: a film
rendezője, a forgatókönyvíró, a dialógus szerzője és a kifejezetten a filmalkotás céljára készült zene
szerzője.
(7) Ha a védelmi időt nem a szerző, illetve az utoljára elhunyt szerző vagy szerzőtárs halálát követő év
első napjától kell számítani, és a művet a létrehozását követő év első napjától számított hetven éven belül
nem hozzák nyilvánosságra, a mű a továbbiakban nem részesülhet szerzői jogi védelemben.
32. § A szerző vagyoni jogaihoz igazodó terjedelmű jogi védelem illeti meg azt, aki a védelmi idő vagy
a 31. § (7) bekezdésében meghatározott időtartam lejártát követően jogszerűen nyilvánosságra hoz
valamely korábban még nyilvánosságra nem hozott művet. E védelem időtartama az első nyilvánosságra
hozatalt követő év első napjától számított huszonöt év.
IV. Fejezet
A SZABAD FELHASZNÁLÁS ÉS A SZERZŐI JOG MÁS KORLÁTJAI
Általános szabályok
33. § (1) A szabad felhasználás körében a felhasználás díjtalan, és ahhoz a szerző engedélye nem
szükséges. Csak a nyilvánosságra hozott művek használhatók fel szabadon e törvény rendelkezéseinek
megfelelően.
(2) A felhasználás a szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezések alapján is csak annyiban
megengedett, illetve díjtalan, amennyiben nem sérelmes a mű rendes felhasználására és indokolatlanul
nem károsítja a szerző jogos érdekeit, továbbá amennyiben megfelel a tisztesség követelményeinek és
nem irányul a szabad felhasználás rendeltetésével össze nem férő célra.
(3) A szabad felhasználásra vonatkozó rendelkezéseket nem lehet kiterjesztően értelmezni.
(4) E fejezet rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából az iskolai oktatás célját szolgálja a
felhasználás, ha az az óvodai nevelésben, az általános iskolai, középiskolai, szakmunkásképző iskolai,
szakiskolai oktatásban, az alapfokú művészetoktatásban vagy a felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá
tartozó felsőfokú oktatásban a tantervnek, illetve a képzési követelményeknek megfelelően valósul meg.
A szabad felhasználás esetei
34. § (1) A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez
híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.
(2) Nyilvánosságra hozott irodalmi vagy zenei mű, film részlete, vagy kisebb terjedelmű ilyen önálló
mű, továbbá képzőművészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás képe, valamint
fotóművészeti alkotás szemléltetés érdekében iskolai oktatási célra, valamint tudományos kutatás céljára a
forrás és az ott megjelölt szerző megnevezésével a cél által indokolt terjedelemben átvehető, feltéve, hogy
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
12
az átvevő művet nem használják fel üzletszerűen. Átvételnek minősül a mű olyan mértékű felhasználása
más műben, amely az idézést meghaladja.
(3) A (2) bekezdésben említett átvevő mű nem üzletszerű többszörözéséhez és terjesztéséhez nem
szükséges a szerző engedélye, ha az ilyen átvevő művet az irányadó jogszabályoknak megfelelően
tankönyvvé vagy segédkönyvvé nyilvánítják, és a címoldalon az iskolai célt feltüntetik.
(4) A mű iskolai oktatási célra iskolai foglalkozás keretében átdolgozható. Az átdolgozott mű
felhasználásához az eredeti mű szerzőjének engedélye is szükséges.
35. § (1) Természetes személy magáncélra a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy
jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik az építészeti műre, a
műszaki létesítményre, a szoftverre és a számítástechnikai eszközzel működtetett adatbázisra, valamint a
mű nyilvános előadásának kép- vagy hanghordozóra való rögzítésére. Kotta reprográfiával [21. § (1) bek.]
magáncélra és a (4) bekezdés b)-d) pontjában szabályozott esetekben sem többszörözhető.
(2) Teljes könyv, továbbá a folyóirat vagy a napilap egésze magáncélra is csak kézírással vagy
írógéppel másolható.
(3) Nem minősül szabad felhasználásnak - függetlenül attól, hogy magáncélra történik-e -, ha a műről
más személlyel készíttetnek másolatot számítógépen, illetve elektronikus adathordozóra.
(4) Nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtár, iskolai oktatás célját szolgáló [33. § (4) bek.]
intézmény, muzeális intézmény, levéltár, valamint a közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve
hangarchívum a műről másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját
közvetve sem szolgálja, és
a) tudományos kutatáshoz vagy archiváláshoz szükséges,
b) nyilvános könyvtári ellátás vagy a 38. § (5) bekezdésében meghatározott felhasználás céljára készül,
c) megjelent mű kisebb részéről, illetve újság- vagy folyóiratcikkről belső intézményi célra készül, vagy
d) külön törvény azt kivételes esetben, meghatározott feltételekkel megengedi.
(5) Könyvként kiadott mű egyes részei, valamint újság- és folyóiratcikkek az iskolai oktatás céljára egy-
egy iskolai osztály létszámának megfelelő, illetve a köz- és felsőoktatási vizsgákhoz szükséges
példányszámban többszörözhetők.
(6) Szabad felhasználás a mű járulékos vagy közbenső - a felhasználásra irányuló műszaki folyamat
elválaszthatatlan és lényeges részét képező, önálló gazdasági jelentőség nélküli - időleges többszörözése,
ha kizárólag az a célja, hogy lehetővé tegye
a) az átvitelt harmadik személyek között hálózaton, köztes szolgáltató által, vagy
b) a műnek a szerző által engedélyezett, illetve e törvény rendelkezései alapján megengedett
felhasználását.
(7) Szabad felhasználás a saját műsorának sugárzásához jogszerűen felhasználható műről a rádió- vagy
televízió-szervezet által saját eszközeivel készített ideiglenes rögzítés. Ha a sugárzás engedélyezésére
kötött szerződés másként nem rendelkezik, e rögzítést a rögzítés elkészítésének időpontjától számított
három hónapon belül meg kell semmisíteni, illetve törölni kell. E rögzítések közül azonban azok a - külön
törvényben meghatározott - rögzítések, amelyeknek rendkívüli dokumentációs értéke van,
közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve hangarchívumban korlátlan ideig megőrizhetők.
(8) Az (1), a (4) és az (5), valamint a (7) bekezdésben szabályozott szabad felhasználási esetek nem
érintik a 20-22. §-okban foglaltak alkalmazását.
36. § (1) Nyilvánosan tartott előadások és más hasonló művek részletei, valamint politikai beszédek
tájékoztatás céljára - a cél által indokolt terjedelemben - szabadon felhasználhatók. Ilyen felhasználás
esetén a forrást - a szerző nevével együtt - fel kell tüntetni, hacsak ez lehetetlennek nem bizonyul. Az
említett művek gyűjteményes kiadásához a szerző engedélye szükséges.
(2) Napi eseményekhez kapcsolódó, időszerű gazdasági vagy politikai témákról megjelentetett cikkek
vagy e témákról sugárzott művek a sajtóban szabadon többszörözhetők, nyilvánossághoz közvetíthetők -
ideértve a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételt [26. § (8) bek.] is -, feltéve, hogy a szerző
nem tett az ilyen felhasználást megtiltó nyilatkozatot. Ilyen felhasználás esetén a forrást - a szerző nevével
együtt - fel kell tüntetni.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
13
(3) Az audiovizuális médiaszolgáltatásban bármely képzőművészeti, fotóművészeti, építészeti,
iparművészeti vagy ipari tervezőművészeti alkotás díszletként szabadon felhasználható. Ilyen felhasználás
esetén a szerző nevének feltüntetése sem kötelező.
(4) A díszlet és jelmez céljára készült műveknek az audiovizuális médiaszolgáltatásban való
felhasználásához a szerző engedélye és nevének feltüntetése szükséges.
(5) Eredeti műalkotások kiállítása vagy műkereskedő közreműködésével történő visszterhes átruházása
esetén a műalkotások szabadon többszörözhetők és terjeszthetők az esemény reklámozása céljából, az
esemény népszerűsítése által indokolt mértékben és körben, amennyiben az egyéb jövedelemszerzési vagy
jövedelemfokozási célt közvetve sem szolgál. Az eredeti műalkotás és a műkereskedő fogalmának
meghatározására a 70. § (2) és (3) bekezdését kell alkalmazni.
37. § Egyes művek az időszerű, napi eseményekről való tájékoztatás céljára - a cél által indokolt
terjedelemben - szabadon felhasználhatók. Ilyen felhasználás esetén a forrást - a szerző nevével együtt -
fel kell tüntetni, hacsak ez lehetetlennek nem bizonyul.
38. § (1) Ha az előadás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a
közreműködők sem részesülnek díjazásban, a művek előadhatók a következő esetekben:
a) színpadi mű esetében műkedvelő művészeti csoportok előadásán, kiadott szöveg vagy jogosan
használt kézirat alapján, feltéve, hogy ez nem ütközik nemzetközi szerződésbe,
b) iskolai oktatás céljára és iskolai ünnepélyeken,
c) szociális és időskori gondozás keretében,
d)
e) vallási közösségek vallásos szertartásain és vallásos ünnepségein,
f) magánhasználatra, valamint alkalomszerűen tartott zártkörű összejövetelen.
(1a) Ha az előadás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, a művek
előadhatók nemzeti ünnepeken tartott ünnepségeken.
(2) Jövedelemfokozás célját szolgálja a felhasználás, ha alkalmas arra, hogy a felhasználó (pl. üzlet,
szórakozóhely) vevőkörét vagy látogatottságát növelje, vagy pedig, ha az üzlethelyiséget látogató
vendégek vagy más fogyasztók szórakoztatását szolgálja. Jövedelemszerzésnek minősül különösen a
belépődíj szedése, akkor is, ha egyéb elnevezés alatt történik. Díjazásnak minősül a fellépéssel
kapcsolatban ténylegesen felmerült és indokolt költségeket meghaladó térítés is.
(3)
(4) Zártkörű a gazdálkodó szervezetek, továbbá a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő jogi
személyek által kizárólag tagjaik, tisztségviselőik, munkavállalóik részére rendezett összejövetel is.
(5) A felhasználásra vonatkozó eltérő megállapodás hiányában a nyilvános szolgáltatásokat nyújtó
könyvtárak, iskolai oktatás célját szolgáló [33. § (4) bek.] intézmények, muzeális intézmények, levéltárak,
valamint közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve hangarchívumok gyűjteményeinek részét képező
művek az ilyen intézmények helyiségeiben ezzel a céllal üzembe állított számítógépes terminálok
képernyőjén tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljára a nyilvánosság egyes tagjai számára
szabadon megjeleníthetők, és ennek érdekében - külön jogszabályban meghatározott módon és
feltételekkel - a nyilvánosság említett tagjaihoz szabadon közvetíthetők, ideértve a nyilvánosság számára
történő hozzáférhetővé tételt is, feltéve, hogy az ilyen felhasználás jövedelemszerzés vagy
jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.
39. § Az országos szakkönyvtárak a mű egyes példányait szabadon haszonkölcsönbe adhatják. Ez a
rendelkezés nem vonatkozik a szoftverre és a számítástechnikai eszközökkel működtetett adatbázisra.
40. § A szabad felhasználás keretében többszörözött példányok - a könyvtárközi kölcsönzés és a 36. §
(5) bekezdésében foglalt eset kivételével - nem terjeszthetők a szerző engedélye nélkül.
41. § (1) A mű nem üzletszerű felhasználása a szabad felhasználás körébe tartozik, ha az kizárólag a
fogyatékos személyek - fogyatékosságukkal közvetlenül összefüggő - igényeinek kielégítését szolgálja, és
nem haladja meg a cél által indokolt mértéket.
(2) Bírósági, továbbá közigazgatási vagy más hatósági eljárásban a mű bizonyítás céljára, a célnak
megfelelő módon és mértékben felhasználható.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
14
(3) Az Országgyűlés törvényhozási feladata, valamint az ezzel összefüggő országgyűlési képviseleti
feladatkörhöz tartozó tevékenységek ellátása céljából a mű e célnak megfelelő módon és mértékben
szabadon felhasználható, ha a felhasználás a jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve
sem szolgálja.
V. Fejezet
A FELHASZNÁLÁSI SZERZŐDÉSEK
A felhasználási szerződések általános szabályai
42. § (1) Felhasználási szerződés alapján a szerző engedélyt ad művének a felhasználására, a
felhasználó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni.
(2) A felhasználási szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. A felhasználási szerződésre
vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény vagy más jogszabály az eltérést
nem tiltja.
(3) Ha a felhasználási szerződés tartalma nem állapítható meg egyértelműen, a szerző számára
kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.
43. § (1) A felhasználási szerződés csak kifejezett kikötés esetén ad kizárólagos jogot. Kizárólagos
felhasználási engedély alapján csak a jogszerző használhatja fel a művet, a szerző további felhasználási
engedélyt nem adhat, és maga is csak akkor marad jogosult a mű felhasználására, ha ezt a szerződésben
kikötötték.
(2) A kizárólagos felhasználási engedélyt tartalmazó szerződés megkötése előtt adott nem kizárólagos
felhasználási engedély fennmarad, kivéve, ha a szerző és a felhasználásra nem kizárólagos jogot szerző
felhasználó közötti szerződés eltérően rendelkezik.
(3) A felhasználási engedély korlátozható valamely területre, időtartamra, felhasználási módra és a
felhasználás meghatározott mértékére.
(4) Jogszabály vagy a szerződés eltérő rendelkezése hiányában a felhasználási engedély Magyarország
területére terjed ki és időtartama a szerződés tárgyát képező műhöz hasonló művek felhasználására kötött
szerződések szokásos időtartamához igazodik.
(5) Ha a szerződés nem jelöli meg azokat a felhasználási módokat, amelyekre az engedély vonatkozik,
illetve nem határozza meg a felhasználás megengedett mértékét, az engedély a szerződés céljának
megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozódik.
44. § (1) Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amellyel a szerző meghatározatlan számú
jövőbeli művének felhasználására ad engedélyt.
(2) A szerződés megkötésekor ismeretlen felhasználási módra vonatkozó felhasználási engedély
érvényesen nem adható. A felhasználásnak a szerződés megkötését követően kialakuló módszere nem
tekinthető a szerződés megkötésekor még ismeretlen felhasználási módnak pusztán azért, mert a korábban
is ismert felhasználási mód megvalósítását hatékonyabban, kedvezőbb feltételekkel vagy jobb minőségben
teszi lehetővé.
45. § (1) A felhasználási szerződést - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - írásba kell foglalni.
(2) Nem kötelező a szerződés írásba foglalása napilapban vagy folyóiratban történő közzétételre kötött
szerződés esetén.
(3) Ha a 26. § (8) bekezdésében szabályozott módon történő nyilvánossághoz közvetítést maga a szerző
gyakorolja, a felhasználási szerződést írásba foglaltnak kell tekinteni, ha a műre a szerző elektronikus úton
kötött és rögzített szerződéssel enged további felhasználást.
46. § (1) A felhasználó az engedélyt harmadik személyre csak akkor ruházhatja át, illetve csak akkor
adhat harmadik személynek további engedélyt a mű felhasználására, ha azt a szerző kifejezetten
megengedte.
(2) A felhasználási engedély a felhasználó gazdálkodó szervezet megszűnése vagy szervezeti
egységének kiválása esetén a szerző beleegyezése nélkül átszáll a jogutódra.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
15
(3) Ha a felhasználó a szerző beleegyezése nélkül ruházza át a jogait, illetve ad további felhasználási
engedélyt, vagy ha a felhasználási engedély a szerző beleegyezése nélkül száll át, a felhasználó és a
jogszerző egyetemlegesen felelnek a felhasználási szerződés teljesítéséért.
47. § (1) A felhasználási engedély csak kifejezett kikötés esetén terjed ki a mű átdolgozására.
(2) A mű többszörözésére adott engedély csak kifejezett kikötés esetén ad a felhasználónak jogot arra,
hogy a művet kép- vagy hangfelvételen rögzítse, illetve, hogy azt számítógéppel vagy elektronikus
adathordozóra másolja.
(3) A mű terjesztésére adott engedély csak kifejezett kikötés esetén ad a felhasználónak jogot arra, hogy
a műpéldányokat forgalomba hozatal céljából behozza az országba.
(4) A mű többszörözésére adott engedély - kétség esetén - kiterjed a többszörözött műpéldányok
terjesztésére is. Ez nem vonatkozik a műpéldányoknak az országba forgalomba hozatal céljából történő
behozatalára.
48. § A polgári jog általános szabályai szerint a bíróság akkor is módosíthatja a felhasználási szerződést,
ha az a szerzőnek a felhasználás eredményéből való arányos részesedéshez fűződő lényeges jogos érdekét
azért sérti, mert a mű felhasználása iránti igénynek a szerződéskötést követően bekövetkezett jelentős
növekedése miatt feltűnően naggyá válik a felek szolgáltatásai közötti értékkülönbség.
49. § (1) A jövőben megalkotandó műre vonatkozó szerződés alapján átadott mű elfogadásáról a
felhasználó a mű átadásától számított két hónapon belül köteles nyilatkozni. Ha a művet a felhasználó
kijavításra visszaadta, a határidő a kijavított mű átadásától számít. Ha a felhasználó az elfogadásra nyitva
álló határidőn belül nem nyilatkozik, a művet elfogadottnak kell tekinteni.
(2) Ha a szerződés jövőben megalkotandó műre szól, a felhasználó jogosult az elkészült művet indokolt
esetben - megfelelő határidő tűzésével - a szerzőnek kijavítás végett ismételten is visszaadni.
(3) Ha a szerző a kijavítást alapos ok nélkül megtagadja vagy határidőre nem végzi el, a felhasználó a
szerződéstől díjfizetés kötelezettsége nélkül elállhat.
(4) Ha a mű javítás után sem alkalmas a felhasználásra, a szerzőt csak mérsékelt díjazás illeti meg.
50. § Ha a szerző a mű felhasználásához hozzájárult, a felhasználáshoz elengedhetetlen vagy
nyilvánvalóan szükséges, a mű lényegét nem érintő változtatásokat köteles végrehajtani. Ha e
kötelezettségének nem tesz eleget, vagy nem tud eleget tenni, a felhasználó a változtatásokat hozzájárulása
nélkül is végrehajthatja.
51. § (1) A szerző felmondhatja a kizárólagos felhasználási engedélyt tartalmazó szerződést, ha
a) a felhasználó nem kezdi meg a mű felhasználását a szerződésben meghatározott vagy - ennek
hiányában - az adott helyzetben általában elvárható időn belül; vagy
b) a felhasználó a szerződéssel megszerzett jogait nyilvánvalóan a szerződés céljának megvalósítására
alkalmatlan módon vagy nem rendeltetésszerűen gyakorolja.
(2) Ha a felhasználási szerződést határozatlan vagy öt évnél hosszabb időtartamra kötötték, a szerző az
(1) bekezdésben szabályozott felmondási jogát csak a szerződés megkötésétől számított két év eltelte után
gyakorolhatja.
(3) A felmondás jogát a szerző csak azt követően gyakorolhatja, hogy a teljesítésre a felhasználónak
megfelelő határidőt szabott és az eredménytelenül telt el.
(4) Az (1) bekezdésben szabályozott felmondási jogáról a szerző előzetesen nem mondhat le;
gyakorlását szerződéssel csak a szerződéskötést vagy - ha ez a későbbi - a mű átadását követő legfeljebb
ötéves időtartamra lehet kizárni.
(5) Felmondás helyett a szerző - a felhasználásért fizetendő díj arányos csökkentése mellett -
megszüntetheti az engedély kizárólagosságát.
52. § (1) Ha a felhasználási szerződést jövőben megalkotandó művekre úgy kötik meg, hogy a jövőbeli
műveket csak fajtájuk vagy jellegük szerint jelölik meg, a szerződés megkötésétől számított öt év
elteltével és azt követően újabb öt-öt év elteltével bármelyik fél hat hónapra felmondhatja a szerződést.
(2) A szerző az (1) bekezdésben szabályozott felmondási jogról előzetesen nem mondhat le.
53. § (1) Ha a szerző alapos okból visszavonja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét vagy a
már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását ilyen okból megtiltja, a felhasználási
szerződést felmondhatja.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
16
(2) A felmondási jog gyakorlásának feltétele, hogy a szerző adjon biztosítékot a nyilatkozat időpontjáig
felmerült kár megtérítésére.
(3) Ha a felhasználási szerződésnek az (1) bekezdésben szabályozott okból történő felmondását
követően a szerző ismét hozzá kíván járulni a mű nyilvánosságra hozatalához vagy további
felhasználásához, a korábbi felhasználót előfelhasználói jog illeti meg.
(4) Az előfelhasználási jogra az elővásárlási jogra irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
54. § A felhasználási szerződés a jövőre nézve megszűnik a szerződésben megállapított idő elteltével
vagy a szerződésben meghatározott körülmények bekövetkeztével, valamint akkor is, ha a védelmi idő
eltelt.
55. § (1) A felhasználási szerződésre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a szerzői
vagyoni jogok átruházására irányuló szerződésre, valamint - a (2)-(3) bekezdésben foglalt eltérésekkel -
az előadóművészi teljesítmények felhasználására és az előadóművészi vagyoni jogok átruházására
vonatkozó szerződésre is.
(2) Ha a hangfelvétel forgalomba hozatalát vagy - ha erre nem kerül sor - a nyilvánossághoz
közvetítését követő év első napjától számított ötvenedik év elteltével a hangfelvétel-előállító vagy az ő
engedélye alapján más személy nem kínálja fel a hangfelvétel többszörözött példányait megfelelő
mennyiségben forgalomba hozatalra, vagy nem teszi a hangfelvételt vezeték útján vagy bármely más
eszközzel vagy módon úgy a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a
hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg, az előadóművész felmondhatja az előadás
rögzítésére vonatkozó, a hangfelvétel-előállítóval kötött szerződést.
(3) A (2) bekezdésben említett szerződés felmondásának joga akkor gyakorolható, ha a hangfelvétel-
előállító az előadóművésznek a szerződés felmondására irányuló szándékáról szóló értesítését követő egy
éven belül nem végzi el a (2) bekezdésben meghatározott mindkét felhasználási cselekményt.
(4) Az előadóművész a (2) bekezdésben szabályozott felmondási jogról nem mondhat le.
Kiadói szerződés
56. § (1) Kiadói szerződés alapján a szerző köteles a művet a kiadó rendelkezésére bocsátani, a kiadó
pedig jogosult azt kiadni, valamint forgalomba hozni és köteles a szerzőnek díjat fizetni.
(2) A kiadás joga - kétség esetén - a mű magyar nyelvű kiadására vonatkozik. A szerződés alapján
gyakorolható kiadási jog - a gyűjtemények, valamint a napilapok és folyóiratok számára készült művek
kivételével - kizárólagos.
57. § (1) Irodalmi mű kiadásánál képek alkalmazásához a szerző beleegyezése szükséges.
(2) Ha a szerző beleegyezett abba, hogy művét képek alkalmazásával (illusztrációkkal) adják ki, az
egyes képek felhasználásához való hozzájárulását csak alapos okból tagadhatja meg.
A felhasználás engedélyezése ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodó szerző alkotása (árva
mű) esetén
57/A. § (1) A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) - a felhasználás módjához
és mértékéhez igazodó díj megállapítása mellett - felhasználási engedélyt ad kérelemre annak, aki a
felhasználási szerződés megkötése érdekében a szerző felkutatására az érintett műtípus és a felhasználási
mód figyelembevételével megtette az adott helyzetben általában elvárható intézkedéseket, és a szerző
felkutatása nem járt eredménnyel. A felhasználási engedély legfeljebb öt évre szól, Magyarország
területére terjed ki, nem kizárólagos, át nem ruházható, további felhasználási engedély adására és a mű
átdolgozására (29. §) nem jogosít.
(2) Az (1) bekezdésben említett díjat a szerző személyének vagy tartózkodási helyének ismertté válását
követően kell megfizetni, ha a felhasználás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem
szolgálja; ha a felhasználás közvetve vagy közvetlenül jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját
szolgálja, a díjat a Hivatalnál letétbe kell helyezni. A díj letétbe helyezése a felhasználás megkezdésének
feltétele.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
17
(3) Ha a szerző személye vagy tartózkodási helye a felhasználási engedély hatálya alatt ismertté válik, a
Hivatal a szerző, illetve a felhasználó kérelmére a felhasználási engedélyt a szerző személye vagy
tartózkodási helye ismertté válásának napjával kezdődő hatállyal visszavonja azzal, hogy a felhasználás a
szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának napján meglévő mértékig, az engedély alapján
még hátralévő időtartamig, de legfeljebb a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának
napjától egy évig folytatható.
(4) A (3) bekezdésben foglalt rendelkezést megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a felhasználásra a
szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válásának napjáig komoly előkészületeket tettek, azzal,
hogy ebben az esetben a felhasználást az előkészületnek a szerző személye vagy tartózkodási helye
ismertté válásakor meglévő mértékéig lehet megkezdeni és folytatni.
(5) A szerző a felhasználási engedély hatályának megszűnésétől vagy a visszavonásáról szóló határozat
jogerőre emelkedésétől számított öt évig követelheti a felhasználótól az őt megillető díj, illetve - a díj
letétbe helyezése esetén - a Hivataltól az ott javára letétbe helyezett díj megfizetését. Az öt év lejártát
követően a Hivatal átutalja a díjat annak a közös jogkezelő szervezetnek, amely az ismeretlen vagy az
ismeretlen helyen tartózkodó szerző művének egyéb felhasználását jogosítja, ilyen szervezet hiányában
pedig a Nemzeti Kulturális Alapnak (a továbbiakban: NKA). Ha az ismeretlen vagy az ismeretlen helyen
tartózkodó szerző művének egyéb felhasználásait több közös jogkezelő szervezet jogosítja, ezek a díjból
egyenlő arányban részesülnek. Az NKA a hozzá átutalt jogdíjat a kulturális javak hozzáférhetővé tételére
fordítja.
(6) Ha a szerző a (3)-(5) bekezdések alapján a díj mértékét vitatja, ennek elbírálása - a szerzői jogi
perekre irányadó szabályok szerint - bírósági útra tartozik.
(7) Az (1)-(6) bekezdések nem alkalmazhatók, ha a felhasználás jogosítása közös jogkezelésbe tartozik.
(8) Az (1)-(7) bekezdésekben foglaltakat alkalmazni kell az ismeretlen vagy az ismeretlen helyen
tartózkodó előadóművész teljesítményére is.
57/B. § (1) A Hivatalnak az 57/A. §-ban szabályozott eljárására a közigazgatási hatósági eljárás
általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit a következő eltérésekkel kell alkalmazni:
a) nem alkalmazhatók a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvénynek azok a
rendelkezései, amelyek az eljárás megindításával kapcsolatos - hivatalból vagy kérelemre történő -
értesítésre vonatkoznak;
b) a Hivatal a tényeket a kérelem keretei között, az ügyfél nyilatkozatai és állításai alapján vizsgálja;
c) nem alkalmazhatók a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvénynek a
határozat közzétételére, az ügygondnokra, a költségmentességre és a végrehajtásra vonatkozó
rendelkezései;
d) a Hivatal döntéseivel szemben nincs helye fellebbezésnek, újrafelvételi és felügyeleti eljárásnak,
valamint az ügyészségről szóló törvény szerinti felhívás kibocsátásnak; a Hivatal határozatát, valamint
azokat a végzéseit, amelyekkel szemben a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló
törvény szerint önálló fellebbezésnek van helye, a bíróság - az 57/C. §-ban foglaltak szerint - nemperes
eljárásban vizsgálja felül;
e) nincs helye közmeghallgatásnak;
f) az eljárásban rövid szöveges üzenet útján nincs helye kapcsolattartásnak, elektronikus úton írásban
csak az 57/D. §-ban meghatározott esetekben van helye kapcsolattartásnak.
(2) A Hivatal által hozott határozat felülvizsgálatát az ügyész is kérheti; az eljárás megindítására a
Fővárosi Főügyészség rendelkezik kizárólagos illetékességgel. A Hivatal a határozatát a Fővárosi
Főügyészséggel is közli.
(3) Az 57/A. § (1) bekezdése szerinti kérelemért külön jogszabályban meghatározott igazgatási
szolgáltatási díjat kell fizetni.
(4) Az árva művek felhasználásának engedélyezésére vonatkozó részletes szabályokat - ideértve a (3)
bekezdés szerinti díj mértékét - külön jogszabály állapítja meg.
(5) Az (1) bekezdés a) pontjától eltérően, ha az eljárás megindítására irányuló kérelmet benyújtó ügyfél
kéri, a kérelem beérkezését követő naptól számított nyolc napon belül a Hivatal a közigazgatási hatósági
eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározott szabályok szerint értesíti
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
18
a) az ügy iktatási számáról, az ügyintéző nevéről és hivatali elérhetőségéről,
b) az eljárás megindításának napjáról, az ügyintézési határidőről, az ügyintézési határidőbe nem számító
időtartamokról, a Hivatal eljárási kötelezettségének elmulasztása esetén követendő eljárásról,
c) az iratokba való betekintés és nyilatkozattétel lehetőségéről, valamint
d) arról, hogy kérelme a szükséges adatainak kezeléséhez és belföldi jogsegély céljából történő
továbbításához való hozzájárulásnak minősül.
57/C. § (1) Az 57/B. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti nemperes eljárás megindítására irányuló
kérelmet a döntés közlésétől számított harminc napon belül a Hivatalnál kell benyújtani, amely azt az ügy
irataival együtt - az (1a) bekezdésben szabályozott eset kivételével - tizenöt napon belül továbbítja a
bírósághoz.
(1a) Ha a kérelem elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, a Hivatal e kérdésben írásbeli nyilatkozatot tehet,
és azt a kérelemmel, valamint az ügy irataival együtt harminc napon belül továbbítja a bírósághoz.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelem kellékeire a keresetlevélre vonatkozó szabályok megfelelően
irányadók.
(3) Ha az (1) bekezdés szerinti kérelmet elkésetten nyújtották be, az igazolási kérelem tárgyában a
bíróság határoz.
(4) Az 57/B. § (1) bekezdés d) pontja szerinti nemperes eljárásra a polgári perrendtartásról szóló
törvény általános szabályait - az e törvényben meghatározott és a nemperes eljárás sajátosságaiból fakadó
eltérésekkel - kell alkalmazni.
(5) Ha a Hivatal döntésének felülvizsgálatát a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól
szóló törvény rendelkezései szerint az Alkotmánybíróság határozata alapján kérik, a felülvizsgálati
kérelem előterjesztésének határideje az alkotmánybírósági döntés kézbesítésétől számított harminc napra
ismételten megnyílik.
(6) A Hivatal döntésének felülvizsgálatára irányuló eljárás a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe és
kizárólagos illetékessége alá tartozik.
(7) A polgári perrendtartásról szóló törvény általános szabályaiban meghatározott eseteken kívül az
ügy elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt, aki
a) a Hivatal döntésének meghozatalában részt vett;
b) az a) pontban említett személynek a polgári perrendtartásról szóló törvény általános - a bírák
kizárására vonatkozó - szabályaiban megjelölt hozzátartozója.
(8) A (7) bekezdés rendelkezéseit a jegyzőkönyvvezetők és a szakértők kizárására is alkalmazni kell.
(9) A bírósági eljárásban félként a kérelmező vesz részt.
(10) Ha a Hivatal előtti eljárásban ellenérdekű ügyfél is részt vett, a bírósági eljárást ellene kell
megindítani.
(11) Ha a bírósági eljárásban ellenérdekű fél is részt vett, az eljárási költségek előlegezésére, illetve
viselésére a perköltségre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Ellenérdekű fél
hiányában a költségeket a kérelmező előlegezi, illetve viseli.
(12) Ha a Hivatal írásbeli nyilatkozatot tett [57/C. § (1a) bekezdés, 92/D. § (3) bekezdés], az eljáró
tanács elnöke e nyilatkozatot írásban közli a féllel, illetve a felekkel.
(13) Ha az ügy az iratok alapján elbírálható, a bíróság tárgyaláson kívül is hozhat határozatot, azonban
a felet - kívánságára - meg kell hallgatnia.
(14) Ha a bíróság az ügyet tárgyaláson kívül bírálja el, de az eljárás folyamán szükségét látja a
tárgyalás megtartásának, a tárgyalást bármikor kitűzheti.
(15) A bírósági eljárásban nincs helye egyezségnek.
(16) A bíróság mind az ügy érdemében, mind egyéb esetekben végzéssel határoz. A bíróság - az ügy
érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével - jogszabálysértés megállapítása esetén
a Hivatal döntését hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a Hivatalt új eljárásra kötelezi.
(17) Ha a felülvizsgálati kérelem bírósághoz való továbbítását követően a Hivatal valamely döntését
visszavonta, a bíróság az eljárást megszünteti. Ha a Hivatal a döntését módosította, a bírósági eljárás
folytatásának csak a még vitás kérdésekben van helye.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
19
57/D. § (1) Az árva mű felhasználására vonatkozó engedély megadására irányuló kérelmet és a
felhasználási engedély visszavonására irányuló kérelmet - a Hivatal által erre rendszeresített elektronikus
űrlap használatával - elektronikus úton is be lehet nyújtani.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott, elektronikus úton benyújtott kérelem megérkezéséről a Hivatal -
külön jogszabályban meghatározott módon - elektronikus érkeztető számot tartalmazó automatikus
értesítést küld a kérelmezőnek.
(3) A Hivatal az (1) bekezdésben meghatározott, elektronikus úton benyújtott kérelem megérkezését
követően haladéktalanul megvizsgálja, hogy az megfelel-e az elektronikus úton történő kapcsolattartásra
vonatkozó jogszabályi követelményeknek.
(4) Elektronikus beküldés esetén az (1) bekezdésben meghatározott kérelem az elektronikus
érkeztetésről szóló automatikus visszaigazolásnak a kérelmező részére történő elküldésével tekintendő
benyújtottnak, kivéve ha a Hivatal a kapott dokumentum értelmezhetetlenségét állapítja meg, és erről az
ügyfelet elektronikus levélben értesíti.
(5) Az értelmezhetetlen dokumentumot beküldő ügyfél a (4) bekezdés szerinti értesítés
visszaigazolására köteles. Ha az ügyfél az értesítés átvételét tizenöt napon belül nem igazolja vissza, a
Hivatal postai úton továbbítja számára az iratot.
MÁSODIK RÉSZ
EGYES MŰFAJOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
VI. Fejezet
A SZÁMÍTÓGÉPI PROGRAMALKOTÁS (SZOFTVER)
58. § (1) Az 1. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezést alkalmazni kell a szoftver csatlakozó felületének
alapját képező ötletre, elvre, elgondolásra, eljárásra, működési módszerre vagy matematikai műveletre is.
(2) A 4. § (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kell a szoftvernek az eredeti programnyelvétől eltérő
programnyelvre történő átírására is.
(3) A szoftverre vonatkozó vagyoni jogok átruházhatók.
(4) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként elkészített szoftverre a 30. § (3)-(4)
bekezdésében foglalt rendelkezések nem vonatkoznak.
59. § (1) Eltérő megállapodás hiányában a szerző kizárólagos joga nem terjed ki a többszörözésre, az
átdolgozásra, a feldolgozásra, a fordításra, a szoftver bármely más módosítására - ideértve a hiba
kijavítását is -, valamint ezek eredményének többszörözésére annyiban, amennyiben e felhasználási
cselekményeket a szoftvert jogszerűen megszerző személy a szoftver rendeltetésével összhangban végzi.
(2) A felhasználási szerződésben sem zárható ki, hogy a felhasználó egy biztonsági másolatot
készíthessen a szoftverről, ha az a felhasználáshoz szükséges.
(3) Aki a szoftver valamely példányának felhasználására jogosult, a szerző engedélye nélkül is
megfigyelheti és tanulmányozhatja a szoftver működését, továbbá kipróbálhatja a szoftvert annak
betáplálása, képernyőn való megjelenítése, futtatása, továbbítása vagy tárolása során abból a célból, hogy
a szoftver valamely elemének alapjául szolgáló elgondolást vagy elvet megismerje.
60. § (1) A szerző engedélye nem szükséges a kód olyan többszörözéséhez vagy fordításához, amely
elengedhetetlen az önállóan megalkotott szoftvernek más szoftverekkel való együttes működtetéséhez
szükséges információ megszerzése érdekében, feltéve, hogy
a) e felhasználási cselekményeket a jogszerű felhasználó vagy a szoftver példányának felhasználására
jogosult más személy, vagy az ő megbízottjuk végzi;
b) az együttes működtetéshez szükséges információ az a) pontban említett személyek számára nem vált
könnyen hozzáférhetővé;
c) e felhasználási cselekmények a szoftvernek azokra a részeire korlátozódnak, amelyek az együttes
működtetés biztosításához szükségesek.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
20
(2) Az (1) bekezdés alkalmazása útján megszerzett információ
a) nem használható fel az önállóan megalkotott szoftverrel való együttes működtetésen kívüli célra;
b) mással nem közölhető, kivéve, ha az önállóan megalkotott szoftverrel való együttes működtetés ezt
szükségessé teszi;
c) nem használható fel a kifejezési formájában lényegében hasonló másik szoftver kifejlesztéséhez,
előállításához és forgalomba hozatalához, sem pedig a szerzői jog megsértésével járó bármely más
cselekményhez.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben szabályozott cselekményekre a 33. § (2) bekezdését értelemszerűen
alkalmazni kell.
(4) A 34. § (2) bekezdése és a 38. § (1) bekezdése a szoftverre nem alkalmazható. A 49. § (1)
bekezdésében szabályozott határidő szoftver esetében négy hónap.
(5) Nem kötelező a szoftver felhasználására vonatkozó szerződés írásba foglalása a szoftver
műpéldányának a kereskedelmi forgalomban történő megszerzése esetén.
VII. Fejezet
ADATBÁZIS
60/A. § (1) E törvény alkalmazásában adatbázis: önálló művek, adatok vagy egyéb tartalmi elemek
valamely rendszer vagy módszer szerint elrendezett gyűjteménye, amelynek tartalmi elemeihez -
számítástechnikai eszközökkel vagy bármely más módon - egyedileg hozzá lehet férni.
(2) Az adatbázisra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell az adatbázis
működtetéséhez, illetve tartalmának megismeréséhez szükséges dokumentációra is.
(3) Az adatbázisra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a számítástechnikai eszközökkel
hozzáférhető tartalmú adatbázis előállításához vagy működtetéséhez felhasznált szoftverre.
61. § (1) Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjteményes műnek (7. §) minősülő adatbázis.
(2) Az adatbázisra vonatkozó vagyoni jogok átruházhatók.
(3) A szerző munkaviszonyból folyó kötelessége teljesítéseként összeállított adatbázisra a 30. § (3)-(4)
bekezdésében foglalt rendelkezések nem vonatkoznak.
62. § (1) Nem szükséges a szerző engedélye ahhoz, hogy a - gyűjteményes műnek minősülő - adatbázist
jogszerűen felhasználó személy az adatbázis tartalmához való hozzáféréshez és az adatbázis tartalmának
rendeltetésszerű felhasználásához szükséges cselekményeket elvégezze.
(2) Ha csak az adatbázis valamely részének felhasználására szereztek jogot, az (1) bekezdésben foglalt
rendelkezést az adatbázis e részére kell alkalmazni.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben szabályozott cselekményekre a 33. § (2) bekezdését értelemszerűen
alkalmazni kell.
(4) Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amely eltér az (1) és a (2) bekezdésben
foglaltaktól.
(5) Nem kötelező az adatbázis felhasználására vonatkozó szerződés írásba foglalása az adatbázis
műpéldányának a kereskedelmi forgalomban történő megszerzése esetén.
VIII. Fejezet
A REKLÁMOZÁS CÉLJÁRA MEGRENDELT MŰ
63. § (1) A reklámozás céljára megrendelt műre vonatkozó vagyoni jogok a felhasználóra átruházhatók.
(2) E vagyoni jogok átruházására irányuló szerződés létrejötte szempontjából lényeges kérdésnek
minősül különösen a felhasználás módja, mértéke, földrajzi területe, időtartama, a reklám hordozójának
meghatározása, valamint a szerzőnek járó díjazás.
(3) E művekre a közös jogkezelés nem terjed ki.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
21
(4) Előzetesen meglévő műnek reklámozás céljára történő felhasználása esetén a szerző és a felhasználó
megállapodhatnak abban, hogy a művet - kizárólag az (1)-(3) bekezdésben foglaltak alkalmazása és a
reklámozásban történő felhasználás szempontjából - reklámozás céljára megrendelt műnek tekintik. E
megállapodás a közös jogkezelő szervezettel szemben csak akkor válik hatályossá, ha arról a szerző a
szervezetet írásban értesíti.
IX. Fejezet
FILMALKOTÁSOK ÉS MÁS AUDIOVIZUÁLIS MŰVEK
Általános szabályok
64. § (1) Filmalkotás az olyan mű, amelyet meghatározott sorrendbe állított mozgóképek hang nélküli
vagy hanggal összekapcsolt sorozatával fejeznek ki, függetlenül attól, hogy azt milyen hordozón
rögzítették. Filmalkotásnak minősül különösen a filmszínházi vetítésre készült játékfilm, a televíziós film,
a reklám- és a dokumentumfilm, valamint az animációs és az ismeretterjesztő film.
(2) A filmalkotás szerzői a film céljára készült irodalmi és zeneművek szerzői, a film rendezője és
mindazok, akik a film egészének kialakításához szintén alkotó módon járultak hozzá. E rendelkezés nem
érinti a filmben felhasznált egyéb művek szerzőinek e törvényben biztosított jogait.
(3) A film előállítója (a továbbiakban: előállító) az a természetes személy, jogi személy vagy jogi
személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely saját nevében kezdeményezi és
megszervezi a film megvalósítását, gondoskodva ennek anyagi és egyéb feltételeiről.
65. § (1) A filmalkotás akkor befejezett, ha végleges változatát a szerzők és az előállító ilyenként
elfogadják. Ezt követően a végleges változatot egyik fél sem változtathatja meg egyoldalúan.
(2) A befejezett film hozzáadással, elhagyással vagy kicseréléssel való módosításához vagy bármilyen
más megváltoztatásához a szerzők és az előállító engedélye szükséges.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben szabályozott jogok gyakorlásakor - a szerzők közötti eltérő megállapodás
hiányában - a rendező képviseli a többi szerzőt.
(4) Az előállító - az (1)-(2) bekezdésben szabályozott jogok kivételével - a szerzők személyhez fűződő
jogainak a védelmében is felléphet.
(5) A filmalkotásokra nem alkalmazhatók a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseként
megalkotott művekre vonatkozó általános szabályok (30. §).
A megfilmesítési szerződés
66. § (1) A filmalkotás létrehozására kötött szerződés (a továbbiakban: megfilmesítési szerződés)
alapján a szerző - kivéve a szöveges vagy a szöveg nélküli zenemű szerzőjét - ellenkező kikötés hiányában
átruházza az előállítóra a filmalkotás felhasználására és a felhasználás engedélyezésére való jogot.
(2) A felhasználás engedélyezésére vonatkozó jog átruházása nem terjedhet ki a 20. §-ban, a 23. § (3) és
(6) bekezdésében, valamint a 28. §-ban szabályozott vagyoni jogokra.
(3) A szerzőt minden egyes felhasználási mód tekintetében külön-külön díjazás illeti meg. A
felhasználáshoz kapcsolódó bevételnek minősül az a támogatás is, amelyet az előállító a film
megvalósításához kap. A díj megfizetésére az előállító köteles.
(4) Az előállító a szerződés alapján őt megillető jogokat más - akár belföldi, akár külföldi - természetes
vagy jogi személlyel együttesen is gyakorolhatja.
(5) Az előállító évente legalább egyszer köteles a filmalkotás felhasználásához kapcsolódó bevételeiről
a szerzőnek felhasználási módonként írásban elszámolni.
(6) Ha az előállító a mű elfogadásától számított négy éven belül a megfilmesítést nem kezdi meg, vagy
megkezdi ugyan, de ésszerű határidőre nem fejezi be, a szerző felmondhatja a szerződést és arányos díj
megfizetését követelheti. A szerzőt ilyen esetben a felvett előleg megilleti, a művel pedig szabadon
rendelkezik.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
22
(7) Ha a szerződést a film céljára jövőben megalkotandó műre kötik meg, az előállító köteles a mű
átvételétől számított hat hónapon belül a szerzőt írásban értesíteni arról, hogy a művet elfogadja-e vagy
annak kijavítását igényli. A mű kijavításra való visszaadása esetén a kijavítás elvégzésére megfelelő
határidőt kell tűzni. A kijavított mű elfogadásáról az átvételtől számított három hónapon belül köteles az
előállító nyilatkozni. A mű, illetőleg a kijavított mű elfogadására vonatkozó nyilatkozattételi kötelezettség
elmulasztása esetén a művet elfogadottnak kell tekinteni.
(8) A szerző az előállítás befejezésétől számított tíz éven belül ugyanarra a műre csak az előállító
hozzájárulásával köthet újabb megfilmesítési szerződést. Ez a korlátozás kiterjed a rajz- vagy bábfilmben
szereplő jellegzetes alakra, valamint - a felek megállapodása esetén - a szerzőnek a film céljára készített és
felhasznált művével azonos témájú másik művére is.
X. Fejezet
KÉPZŐMŰVÉSZETI, FOTÓMŰVÉSZETI, ÉPÍTÉSZETI, IPARMŰVÉSZETI ÉS IPARI
TERVEZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOK, MŰSZAKI LÉTESÍTMÉNYEK TERVEI
Személyhez fűződő jogok
67. § (1) A mű jogosulatlan megváltoztatásának minősül az építészeti alkotás vagy a műszaki
létesítmény tervének a szerző hozzájárulása nélkül történő olyan megváltoztatása, amely a külső
megjelenést vagy a rendeltetésszerű használatot befolyásolja.
(2) A tervezőnek joga van meghatározni, hogy az épületen vagy a műszaki létesítményen a nevét és a
tervezés idejét hol és hogyan tüntessék fel. E jogát azonban csak a tulajdonos, illetve a használó vagy az
üzemeltető jogainak és törvényes érdekeinek indokolatlan vagy aránytalan sérelme nélkül gyakorolhatja.
(3) A szerző nevét abban az esetben kell a látképen feltüntetni, ha azon egy meghatározott
képzőművészeti, építészeti, iparművészeti vagy ipari tervezőművészeti alkotás, vagy műszaki létesítmény
bemutatása szerepel. Ilyen alkotások tudományos ismeretterjesztő előadás, illetőleg iskolai oktatás céljára
[33. § (4) bek.] történő felhasználásakor ugyancsak meg kell jelölni a szerzőt.
(4) Építészeti vagy műszaki alkotás tervének változatlan újabb felhasználása esetén csak az eredeti terv
szerzőjét kell feltüntetni.
(5) A 34. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés képzőművészeti, fotóművészeti és iparművészeti
alkotások felhasználására nem alkalmazható.
(6) A mű használója köteles tűrni, hogy a művet az arra jogosultak bemutassák és arról felvételeket
készítsenek, ha ez méltányos érdekeit nem sérti.
A szabad felhasználás esetei
68. § (1) A szabadban, nyilvános helyen, állandó jelleggel felállított képzőművészeti, építészeti és
iparművészeti alkotás látképe a szerző hozzájárulása és díjazás nélkül elkészíthető és felhasználható.
(2) Tudományos ismeretterjesztő előadás, továbbá iskolai oktatás céljára [33. § (4) bek.]
képzőművészeti, építészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás képe, valamint a
fotóművészeti alkotás a szerző hozzájárulása és díjazás nélkül felhasználható.
A kiállítás joga
69. § (1) A képzőművészeti, fotóművészeti, iparművészeti és ipari tervezőművészeti alkotás tulajdonosa
köteles a művet a szerzői jog gyakorlása végett időlegesen a szerző rendelkezésére bocsátani, ha ez
méltányos érdekét nem sérti.
(2) Képzőművészeti, fotóművészeti, építészeti és iparművészeti alkotás kiállításához a szerző
beleegyezése szükséges. A közgyűjteményben őrzött mű kiállításához nincs szükség a szerző
beleegyezésére és azért a szerzőt díjazás sem illeti meg.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
23
(3) A mű kiállítása esetén a szerző nevét fel kell tüntetni.
A követő jog
70. § (1) Eredeti műalkotás tulajdonjogának műkereskedő közreműködésével történő visszterhes
átruházásakor szerzői díjat kell fizetni. E rendelkezést csak a műalkotás tulajdonjogának első - a szerző
részéről történő - átruházását követően kell alkalmazni. E díjazásról nem lehet lemondani.
(2) E § alkalmazásában eredeti műalkotás a képzőművészeti alkotás (pl. kép, kollázs, festmény, rajz,
metszet, nyomat, litográfia, szobrászati alkotás), az iparművészeti alkotás (pl. falikárpit, kerámia,
üvegtárgy) és a fotóművészeti alkotás, feltéve, hogy azt maga a szerző készítette, vagy olyan másolat,
amely eredetinek minősül. Eredetinek minősül a másolat, ha korlátozott számban a szerző maga készítette,
vagy az ő irányításával készült. A sorszámmal, a szerző kézjegyével ellátott, vagy más alkalmas módon a
szerző által megjelölt műpéldányt ilyen másolatnak kell tekinteni.
(3) E § alkalmazásában műkereskedőnek minősül a műalkotásokat forgalmazó természetes vagy jogi
személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság.
(4) A szerzői díj mértéke a műalkotás - adót és más köztartozást nem tartalmazó - pénzben kifejezett
vagy kifejezhető ellenértékének (a továbbiakban: vételárának)
a) 4 százaléka a vételárnak az 50 000 eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó részében;
b) 3 százaléka a vételárnak az 50 000,01 és 200 000 eurónak megfelelő forintösszeg közötti részében;
c) 1 százaléka a vételárnak a 200 000,01 és 350 000 eurónak megfelelő forintösszeg közötti részében;
d) 0,5 százaléka a vételárnak a 350 000,01 és 500 000 eurónak megfelelő forintösszeg közötti részében;
e) 0,25 százaléka a vételárnak az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeg feletti részében.
(5) A díj mértéke nem haladhatja meg a 12 500 eurónak megfelelő forintösszeget.
(6) A díjfizetési kötelezettség nem terjed ki az (1) bekezdésben szabályozott átruházásra, ha az adót és
más köztartozást (pl. kulturális járulékot) nem tartalmazó vételár nem haladja meg az 5000 forintot.
(7) A forintösszeg számításánál a Magyar Nemzeti Banknak a szerződéskötés szerinti naptári negyedév
első napján érvényes hivatalos devizaárfolyama irányadó.
(8) Ha muzeális intézmény nem műkereskedőtől szerzi meg az eredeti műalkotás tulajdonjogát, az (1)
bekezdésben meghatározott szerzői díjat nem kell megfizetni, feltéve, hogy a muzeális intézmény
működése jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.
(9) A szerzői díjat a műkereskedő fizeti meg a képzőművészeti és iparművészeti alkotásokra vonatkozó
szerzői jogok közös kezelését végző szervezetnek. Ha a tulajdonjog átruházását eredményező ügyletben
több műkereskedő működik közre, a műkereskedők a díj megfizetéséért egyetemlegesen felelnek. Ilyen
esetben egymás között a kötelezettség a műkereskedők közül - ha eltérően nem állapodnak meg - az eladót
terheli. Ha az ügyletben közreműködő műkereskedők közül egyik sem vesz részt eladóként az
átruházásban, eltérő megállapodás hiányában a kötelezettség közülük a vevőt terheli.
(10) A műkereskedő a szerzői díjat negyedévenként, a negyedévet követő hónap 20. napjáig köteles
megfizetni az adott negyedévben megkötött szerződések után a képzőművészeti és iparművészeti
alkotásokra vonatkozó szerzői jogok közös kezelését végző szervezetnek. A szerzői díj megfizetésekor
közölni kell a szerző nevét, hacsak az nem bizonyul lehetetlennek, valamint a mű címét, művenként a
vételárat és a díj összegét. A közös jogkezelő szervezet a hozzá befolyt szerzői díjat az alkotás szerzőjének
vagy jogutódjának fizeti ki.
(11) A közös jogkezelő szervezet a műkereskedőtől az (1) bekezdésben meghatározott átruházásra
vonatkozó szerződés megkötésétől számított három évig követelheti mindazoknak az adatoknak a
megadását, amelyek a díj beszedéséhez szükségesek.
(12) Az (1)-(11) bekezdésben foglaltakat alkalmazni kell
a) arra a szerzőre, illetve jogutódjára, aki az Európai Gazdasági Térség bármely tagállamának
állampolgára, továbbá
b) az Európai Gazdasági Térségen kívüli országok állampolgáraira is, feltéve, hogy a szerző, illetve
jogutódja állampolgársága szerinti ország jogszabályai biztosítják a követő jogot az illető országban az
Európai Gazdasági Térség tagállamaiból származó szerzők és jogutódjaik számára, vagy
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
24
c) arra a szerzőre, illetve jogutódjára, aki nem állampolgára az Európai Gazdasági Térség egyik
tagállamának sem, de szokásos tartózkodási helye Magyarország területén van.
(13) A (12) bekezdés b) pontja tekintetében az igazságügyért felelős miniszter nyilatkozata irányadó. Az
eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról szóló 2001. szeptember 27-i 2001/84/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó műalkotás esetében az igazságügyért felelős miniszter az
Európai Bizottság által közzétett lista figyelembevételével adja ki a nyilatkozatot.
Egyéb rendelkezések
71. § Az ipari termelés célját szolgáló ipari tervezőművészeti és a belsőépítészeti alkotás tekintetében:
a) jogszabály vagy szerződés a törvény rendelkezéseitől eltérően rendezheti a név feltüntetéséhez való
jogot;
b) a felhasználót megilleti - a szerződésben meghatározott körben - a kizárólagos felhasználás és a
változtatás joga, a változtatás előtt azonban a tervező művészt meg kell hallgatni;
c) a szerződésben rendelkezni kell arról, hogy a felhasználó az alkotást időhatárhoz kötötten vagy
anélkül használja fel.
72. § Megrendelésre készült képmás tekintetében a szerzői jog gyakorlásához az ábrázolt személy
beleegyezése is szükséges.
HARMADIK RÉSZ
A SZERZŐI JOGHOZ KAPCSOLÓDÓ JOGOK
XI. Fejezet
A SZERZŐI JOGGAL SZOMSZÉDOS JOGOK VÉDELME
Az előadóművészek védelme
73. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, az előadóművész hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy
a) rögzítetlen előadását rögzítsék;
b) rögzítetlen előadását sugározzák vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítsék, kivéve, ha az
előadás, amelyet sugároznak vagy más módon a nyilvánossághoz közvetítenek, már maga is sugárzott
előadás;
c) rögzített előadását többszörözzék;
d) rögzített előadását terjesszék;
e) rögzített előadását vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság
számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák
meg.
(2) Előadóművészek együttese esetében a közreműködők az (1) bekezdésben említett jogaikat
képviselőjük útján gyakorolhatják.
(3) Ha az előadóművész hozzájárult ahhoz, hogy előadását filmalkotásban rögzítsék, a hozzájárulással -
ellenkező kikötés hiányában - a film előállítójára [64. § (3) bek.] ruházza át az (1) bekezdésben említett
vagyoni jogokat. Ez a rendelkezés nem érinti az előadóművészeknek a 20. § és a 28. § alapján fennálló
díjigényét. A 23. § (6) bekezdését az előadóművészekre is megfelelően alkalmazni kell.
74. § (1) Az előadóművészt a 73. § (1) bekezdésében említett felhasználásokért - ha e törvény másként
nem rendelkezik - díjazás illeti meg.
(2) Az előadás sugárzás vagy a nyilvánossághoz történő átvitel céljára készült rögzítésének [26. § (6)
bek.] díjazására és a 73. § (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott jog gyakorlására a 27. § (3)
bekezdésének rendelkezéseit az előadóművészek, illetve közös jogkezelő szervezetük esetében is
megfelelően alkalmazni kell.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
25
74/A. § (1) Ha az előadás rögzítésére vonatkozó, a hangfelvétel-előállítóval kötött szerződés az
előadóművész számára nem ismétlődő díjazásra biztosít jogot, az előadóművész a hangfelvétel-
előállítótól éves kiegészítő díjazásra válik jogosulttá a hangfelvétel forgalomba hozatalát vagy - ha erre
nem kerül sor - a hangfelvétel nyilvánossághoz közvetítését követő év első napjától számított ötvenedik
évet közvetlenül követő minden egyes teljes év vonatkozásában. E díjról az előadóművész nem mondhat
le. A jogosultak a kiegészítő díjazás tekintetében fennálló díjigényüket csak közös jogkezelés útján
érvényesíthetik.
(2) A hangfelvétel-előállító az (1) bekezdésben meghatározott díjazás kifizetése céljából az ötvenedik
év elteltével köteles a díjazás kifizetésének tárgyévét megelőző év során az érintett hangfelvétel
többszörözéséből, terjesztéséből és hozzáférhetővé tételéből [76. § (1) bekezdés c) pont] keletkezett és
költségekkel nem csökkentett bevétele 20%-ának megfelelő összeget a közös jogkezelő szervezetnek
átutalni. A hangfelvétel-előállító köteles a kiegészítő díjazásra jogosult és közös jogkezelő szervezete
részére a kiegészítő díjazás felosztásához szükséges tájékoztatást megadni.
(3) Ha az előadás rögzítésére vonatkozó, a hangfelvétel-előállítóval kötött szerződés alapján az
előadóművész az előadás felhasználásából származó bevételekkel arányos ismétlődő díjazásra jogosult,
az előadóművész a hangfelvétel forgalomba hozatalát, vagy - ha erre nem kerül sor - a hangfelvétel
nyilvánossághoz közvetítését követő év első napjától számított ötvenedik évet követően díjazásra válik
jogosulttá. E díjazás előlegfizetéssel vagy szerződésben meghatározott levonással történő csökkentésére
irányuló rendelkezés semmis.
75. § (1) A 73. § (1) bekezdésében említett felhasználások esetén az előadóművészt megilleti az a
személyhez fűződő jog, hogy nevét - a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon -
feltüntessék. Előadóművészek együttese esetében ez a jog az együttes, valamint az együttes vezetője és a
főbb közreműködők nevének feltüntetésére terjed ki.
(2) Az előadóművész személyhez fűződő jogát sérti előadásának mindenfajta eltorzítása,
megcsonkítása, más olyan megváltoztatása vagy az előadással kapcsolatos más olyan visszaélés, amely az
előadóművész becsületére vagy hírnevére sérelmes.
A hangfelvételek előállítóinak védelme
76. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a hangfelvétel előállítójának hozzájárulása szükséges
ahhoz, hogy a hangfelvételt
a) többszörözzék;
b) terjesszék;
c) vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára
hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.
(2) A hangfelvétel előállítóját az (1) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény másképp nem
rendelkezik - díjazás illeti meg.
77. § (1) Kereskedelmi célból kiadott hangfelvételnek vagy arról készült másolatnak a sugárzásáért és
bármilyen más módon történő nyilvánossághoz közvetítéséért a szerzői jogi védelem alatt álló művek
felhasználásáért fizetendő díjon felül a felhasználónak további díjat kell fizetnie, amely - a jogosultak
közötti eltérő megállapodás hiányában - fele-fele arányban illeti meg a hangfelvétel előállítóját és az
előadóművészt.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazásakor a hangfelvételt kereskedelmi célból
kiadottnak kell tekinteni, ha azt a 73. § (1) bekezdésének e) pontjában és a 76. § (1) bekezdésének c)
pontjában szabályozott módon teszik hozzáférhetővé a nyilvánosság számára. Az (1) bekezdésben és a 73.
§ (1) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés alkalmazásában nyilvánossághoz való közvetítésnek
kell tekinteni a 28. § (2) bekezdésében szabályozott felhasználást is. Az (1) bekezdésben foglalt
rendelkezés alkalmazásában továbbá nyilvánossághoz való közvetítésnek kell tekinteni a hangfelvétel
jelenlévők számára történő hozzáférhetővé tételét [24. § (2) bek. b) pont] is.
(3) A jogosultak díjigényüket közös jogkezelő szervezeteik útján érvényesíthetik, díjukról csak a
felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
26
78. § (1) A hangfelvétel forgalomba hozott példányainak nyilvános haszonkölcsönbe adásához,
bérbeadásához - a hangfelvételben foglalt mű szerzőjének hozzájárulásán kívül - a hangfelvétel
előállítójának, valamint - előadás hangfelvétele esetében - az előadóművésznek a hozzájárulása is
szükséges.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott felhasználásért díjazás jár, amelyből a jogosultak - eltérő
megállapodásuk hiányában - egyenlő arányban részesednek. A szerzők és az előadóművészek
díjigényüket közös jogkezelő szervezeteik útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját
követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.
78/A. § Ha az előadóművész az előadása rögzítésére vonatkozó, a hangfelvétel-előállítóval kötött
szerződést az 55. § (2)-(3) bekezdése alapján felmondja, a hangfelvétel-előállítónak a hangfelvételhez
kapcsolódó valamennyi joga megszűnik.
79. § A hangfelvétel előállítóját megilleti az a jog, hogy nevét a hangfelvétel másolatain feltüntessék.
A rádió- és televízió-szervezetek védelme
80. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a rádió- vagy a televízió-szervezet hozzájárulása
szükséges ahhoz, hogy műsorát
a) más rádió- vagy televízió-szervezetek, illetve vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítést
végzők sugározzák, illetve a nyilvánossághoz közvetítsék;
b) rögzítsék;
c) rögzítés után többszörözzék, ha a rögzítés hozzájárulása nélkül készült, vagy ha a rögzítés a 83. § (2)
bekezdése alapján készült, és a többszörözés más célra készül, mint amelyre a 83. § (2) bekezdése
vonatkozik;
d) vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára
hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.
(2) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a televízió-szervezet hozzájárulása szükséges ahhoz is, hogy
műsorát a közönség részére közvetítsék olyan helyiségben, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a
közönség számára.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - díjazás
jár.
(4) Saját műsornak a nyilvánossághoz vezeték útján történő közvetítése [26. § (7) bek.] esetén az (1)-(3)
bekezdéseket megfelelően alkalmazni kell.
81. § A 80. §-ban említett felhasználások esetén a rádió- vagy televízió-szervezetet, illetve a saját
műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivőt megilleti az a jog, hogy nevét feltüntessék.
A filmek előállítóinak védelme
82. § (1) A film előállítójának [64. § (3) bek.] hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a filmet
a) többszörözzék;
b) terjesszék, ideértve a nyilvánosság részére történő haszonkölcsönbe adást is;
c) vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy tegyék a nyilvánosság számára
hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg.
(2) Az (1) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - díjazás jár.
(3) A 2. §-t megfelelően alkalmazni kell a film előállítójának védelmére is.
A szerzői jog és a szomszédos jogok viszonya
83. § (1) Az e fejezetben szabályozott jogok védelme nem befolyásolhatja az irodalmi, tudományos és
művészeti alkotásokon fennálló szerzői jogok védelmét.
(2) Nincs szükség a szomszédos jogi jogosult hozzájárulására azokban az esetekben, amelyekben a
törvény a szerzői jogi védelem alatt álló alkotás felhasználásához sem kívánja meg a szerző
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
27
hozzájárulását. Ha e törvény szerint a szomszédos jogi jogosultnak a felhasználásért díjazás jár, a 16. §
(4)-(5) bekezdésének első mondatában a díjazás arányos mértékére vonatkozó rendelkezést a szomszédos
jogi jogosultak esetében is alkalmazni kell.
A védelmi idő
84. § (1) Az e fejezetben szabályozott teljesítmények - a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel - a
következő időtartamokban részesülnek védelemben:
a) a nem rögzített előadások az előadás megtartását követő év első napjától számított ötven évig;
b) a nem hangfelvételben rögzített előadások a felvétel első forgalomba hozatalát követő év első
napjától számított ötven évig vagy a felvétel elkészítését követő év első napjától számított ötven évig, ha
ezalatt nem hozták forgalomba a felvételt;
c) a hangfelvételben rögzített előadások a hangfelvétel első forgalomba hozatalát követő év első
napjától számított hetven évig vagy a hangfelvétel elkészítését követő év első napjától számított ötven
évig, ha ezalatt nem hozták forgalomba a hangfelvételt;
d) a hangfelvételek a hangfelvétel első forgalomba hozatalát követő év első napjától számított hetven
évig vagy a hangfelvétel elkészítését követő év első napjától számított ötven évig, ha ezalatt nem hozták
forgalomba a hangfelvételt;
e) a sugárzott műsorok vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz átvitt saját műsorok az első sugárzást
vagy átvitelt követő év első napjától számított ötven évig;
f) a filmek az első forgalomba hozatalt követő év első napjától számított ötven évig, vagy a film
elkészítését követő év első napjától számított ötven évig, ha ezalatt nem hozták forgalomba a filmet.
(2) Az (1) bekezdés b) és f) pontjában szabályozott ötvenéves időtartamot, valamint c) pontjában
szabályozott hetvenéves időtartamot az első ízben a nyilvánossághoz történő közvetítést követő év első
napjától kell számítani, ha a teljesítményt az elkészítésétől számított ötven év alatt nem hozták
forgalomba, de a nyilvánossághoz közvetítésére sor került, vagy a nyilvánossághoz közvetítés megelőzi a
forgalomba hozatalt. Hangfelvételek esetében [(1) bekezdés d) pont] a hetvenéves időtartamot az első
ízben a nyilvánossághoz történő közvetítést követő év első napjától kell számítani, ha a hangfelvételt az
elkészítésétől számított ötven év alatt nem hozták forgalomba, de ezalatt a nyilvánossághoz
közvetítették.
XI/A. Fejezet
AZ ADATBÁZISOK ELŐÁLLÍTÓINAK VÉDELME
84/A. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, az adatbázis (60/A. §) előállítójának hozzájárulása
szükséges ahhoz, hogy az adatbázis tartalmának egészét vagy jelentős részét
a) másolat készítése útján [18. § (1) bek. b) pont] többszörözzék (a továbbiakban: kimásolás);
b) a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tegyék az adatbázis példányainak terjesztésével vagy - a 26.
§ (8) bekezdésében szabályozott módon - a nyilvánossághoz való közvetítéssel (a továbbiakban:
újrahasznosítás).
(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett terjesztésen a terjesztés következő eseteit kell érteni:
adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával való forgalomba hozatal, az országba
forgalomba hozatali céllal történő behozatal és bérbeadás. A 23. § (5) bekezdését megfelelően alkalmazni
kell az adatbázis előállítójának jogaira is.
(3) Az adatbázis előállítójának hozzájárulása nélkül ismételten és rendszeresen nem másolható ki,
illetve nem hasznosítható újra az adatbázis tartalmának jelentéktelen része sem, ha ez sérelmes az
adatbázis rendes felhasználására, vagy indokolatlanul károsítja az adatbázis előállítójának jogos érdekeit.
(4) Az (1)-(3) bekezdésben szabályozott felhasználásokért - ha a törvény eltérően nem rendelkezik -
díjazás jár.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
28
(5) Az adatbázis előállítóját akkor illetik meg az (1)-(3) bekezdésben szabályozott jogok, ha az
adatbázis tartalmának megszerzése, ellenőrzése vagy megjelenítése jelentős ráfordítást igényelt.
(6) Az (1)-(3) bekezdésben szabályozott jogok az adatbázis előállítójaként azt a természetes személyt,
jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot illetik meg, aki vagy amely
saját nevében és kockázatára kezdeményezte az adatbázis előállítását, gondoskodva az ehhez szükséges
ráfordításokról.
(7) Az adatbázis előállítóját az (1)-(3) bekezdésben szabályozott jogok attól függetlenül illetik meg,
hogy az adatbázis szerzői jogi vagy bármilyen más jogi védelemben részesül-e. E jogok az adatbázis
előállítóját megilletik akkor is, ha az adatbázis részei, tartalmi elemei nem részesülnek, illetve nem
részesülhetnek szerzői jogi - vagy bármilyen más jogi - védelemben.
(8) Az adatbázis előállítójának jogai nem érintik az adatbázisba felvett egyes művek szerzőinek jogait,
illetve az adatbázis tartalmának egyes elemeire vonatkozó egyéb jogokat.
(9) Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában az e törvényben meghatározott védelem akkor
illeti meg az adatbázis előállítóját, ha
a) az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamának állampolgára vagy szokásos tartózkodási helye
az Európai Gazdasági Térség területén van;
b) olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amelyet az Európai
Gazdasági Térség valamelyik tagállamának jogszabályaival összhangban vettek nyilvántartásba, és a
létesítő okiratban megjelölt székhelye, a központi ügyvezetésének helye vagy az üzleti tevékenységének
fő helye az Európai Gazdasági Térség területén van.
(10) A (9) bekezdés b) pontjában szabályozott esetben az e törvényben meghatározott védelem akkor
illeti meg azt a jogi személyt vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot, amelynek
csak a létesítő okiratban megjelölt székhelye van az Európai Gazdasági Térség területén, ha működése
ténylegesen és folyamatosan kapcsolódik valamelyik tagállam gazdaságához.
84/B. § (1) Nem szükséges az adatbázis előállítójának hozzájárulása ahhoz, hogy a nyilvánosságra
hozott adatbázist jogszerűen felhasználó személy az adatbázis tartalmának jelentéktelen részét - akár
ismételten és rendszeresen is - kimásolja, illetve újrahasznosítsa.
(2) Ha csak az adatbázis valamely részének felhasználására szereztek jogot, az (1) bekezdésben foglalt
rendelkezést az adatbázis e részére kell alkalmazni.
(3) A nyilvánosságra hozott adatbázist jogszerűen felhasználó személy sem végezhet olyan
cselekményeket, amelyek sérelmesek az adatbázis rendes felhasználására vagy indokolatlanul károsítják
az előállító jogos érdekeit.
(4) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem érintik az adatbázisba felvett egyes művek
szerzőinek jogait, illetve az adatbázis tartalmának egyéb elemeire vonatkozó szomszédos jogokat.
(5) Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amely eltér az (1)-(4) bekezdésben foglaltaktól.
84/C. § (1) Magáncélra bárki kimásolhatja az adatbázis tartalmának jelentős részét is, ha az
jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. E rendelkezés nem vonatkozik a
számítástechnikai eszközökkel működtetett adatbázisra.
(2) A forrás megjelölésével iskolai oktatás vagy tudományos kutatás céljára - a célnak megfelelő módon
és mértékig - az adatbázis tartalmának jelentős része is kimásolható, ha az jövedelemszerzés vagy
jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.
(3) Bírósági, továbbá államigazgatási vagy más hatósági eljárásban bizonyítás céljára az adatbázis
tartalmának jelentős része is kimásolható vagy újrahasznosítható, a célnak megfelelő módon és mértékig.
(4) A szabad felhasználásnak az (1)-(3) bekezdésben szabályozott eseteire a 33. §-t megfelelően
alkalmazni kell.
84/D. § (1) Az e fejezetben szabályozott jogok a következő időtartamban részesülnek védelemben: az
adatbázis első nyilvánosságra hozatalát követő év első napjától számított tizenöt évig, illetve az adatbázis
elkészítését követő év első napjától számított tizenöt évig, ha ezalatt nem hozták nyilvánosságra az
adatbázist.
(2) Az adatbázisnak az (1) bekezdés szerint számított védelmi ideje újra kezdődik, ha az adatbázis
tartalmát jelentősen megváltoztatják úgy, hogy annak eredményeként a megváltoztatott adatbázis önállóan
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
29
is jelentős ráfordítással előállítottnak számít. Az adatbázis tartalmának jelentős megváltoztatása eredhet az
egymást követő bővítések, elhagyások és módosítások halmozódásából is.
84/E. § (1) Az e fejezetben szabályozott jogokra a 83. § (1) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.
(2) Ha e törvény szerint az adatbázis előállítójának díjazás jár, a 16. § (4) bekezdésének első
mondatában foglalt - a díjazás arányos mértékére vonatkozó - rendelkezést az adatbázis előállítója
esetében is alkalmazni kell.
(3) Ahol más jogszabály szomszédos jogot vagy szomszédos jogokat említ, azon - a jogszabály eltérő
rendelkezése hiányában, illetve a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály kivételével - az adatbázis
előállítójának jogát vagy jogait is érteni kell.
NEGYEDIK RÉSZ
KÖZÖS JOGKEZELÉS ÉS A JOGSÉRTÉS KÖVETKEZMÉNYEI
XII. Fejezet
A SZERZŐI JOGOK ÉS A SZERZŐI JOGHOZ KAPCSOLÓDÓ JOGOK KÖZÖS KEZELÉSE
Közös jogkezelés
85. § Közös jogkezelés a felhasználás jellege, illetve körülményei miatt egyedileg nem gyakorolható
szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó ilyen jogok érvényesítése a jogosultak által erre létrehozott
szervezet útján, függetlenül attól, hogy azt a törvény írja elő vagy az a jogosultak elhatározásán alapul. A
közös jogkezelés körében e szervezet a felhasználás engedélyezése vagy a díjigény [16. § (5) bek.]
érvényesítése érdekében megállapítja a jogdíjakat és a felhasználás egyéb feltételeit, figyelemmel kíséri a
művek és a kapcsolódó jogi teljesítmények felhasználását, beszedi és felosztja vagy felosztás céljára
másik közös jogkezelő szervezetnek átadja a jogdíjakat, valamint fellép a szerzői jog vagy a kapcsolódó
jog megsértésével szemben.
A közös jogkezelés általános szabályai
86. § (1) A közös jogkezelés nyilvántartásba vételhez kötött tevékenység.
(2) A nyilvántartásban fel kell tüntetni a közös jogkezelő szervezet által végzett jogkezelési
tevékenységet. Más személynek vagy szervezetnek történő díjfizetés, illetve más személlyel vagy
szervezettel történő megállapodás az érintett jogkezelési tevékenység tekintetében nyilvántartásba vett
szervezet és az általa képviselt jogosultak irányában nem hatályos, és nem mentesít a szerzői jog
megsértésének jogkövetkezményei alól.
87. § (1) Ha valamely jogosulti csoport ugyanolyan vagyoni jogának kezelésére egy közös jogkezelő
szervezetet vettek nyilvántartásba, és ez a közös jogkezelő szervezet valamely felhasználónak engedélyt
ad a felhasználásra, illetve a felhasználóval szemben díjigényt érvényesít, a felhasználó jogosult a
szervezet által végzett jogkezelés szempontjából érintett valamennyi jogosult - e törvény előírása vagy a
jogosultak elhatározása alapján közös jogkezelés alá tartozó - azonos műfajú műveinek vagy kapcsolódó
jogi teljesítményeinek felhasználására is, az ezekre a művekre vagy kapcsolódó jogi teljesítményekre
vonatkozó jogdíjak azonos feltételek alapján történő megfizetése mellett (kiterjesztett hatályú közös
jogkezelés). Ha ugyanazon jogosulti csoport ugyanolyan vagyoni jogának kezelésére több közös jogkezelő
szervezetet vettek nyilvántartásba, e rendelkezést - azokra a jogosultakra, akiket egyikük sem képvisel - a
92/E. § (3) bekezdésében említett megállapodás szerint kell alkalmazni.
(2) Ha a 92. § (4) bekezdése alapján több közös jogkezelő szervezetet vettek nyilvántartásba, és azok a
bejegyzést megelőzően nem állapodtak meg arról, hogy melyikük ad a felhasználónak engedélyt a
felhasználásra vagy érvényesít díjigényt azon jogosultak tekintetében, akiket egyik közös jogkezelő
szervezet sem képvisel, a közös jogkezelő szervezetek a bejegyzést követően is megállapodhatnak erről. A
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
30
megállapodás hatálybalépéséhez a Hivatal jóváhagyása szükséges. A megállapodás tartalmáról a 92/E. §
(3) bekezdésében meghatározott módon kell tájékoztatást adni. Ha nem állapodnak meg addig, amíg az az
időszak, amelyre az előző díjszabást megállapították, le nem jár, a Hivatal azt a közös jogkezelő
szervezetet jelöli ki - az egyikük által sem képviselt jogosultakat illetően - kiterjesztett hatályú közös
jogkezelést végző szervezetnek, amelyik a bejegyzés feltételeit összességében a leghatékonyabban tudja
megvalósítani. E kijelölést a Hivatal a Hivatalos Értesítőben közzéteszi, és - szükség esetén - hivatalból
megfelelően módosítja a nyilvántartásban a többi érintett közös jogkezelő szervezetre vonatkozó adatokat.
(3) Nincs helye kiterjesztett hatályú közös jogkezelésnek, ha a jogosult az érintett közös jogkezelő
szervezethez intézett írásbeli nyilatkozatában előzetesen tiltakozik művei vagy kapcsolódó jogi
teljesítményei felhasználásának közös jogkezelés körében történő engedélyezése ellen. A közös jogkezelő
szervezet köteles a nyilatkozat szerint eljárni, ha azt több mint három hónappal a naptári év vége előtt, a
következő év első napjánál nem korábbi hatállyal teszik meg. A jogosult azonban nem tiltakozhat a
felhasználás ilyen módon történő engedélyezése ellen, ha a közös jogkezelést e törvény írja elő (kötelező
közös jogkezelés).
(4) Ha ugyanazon jogosulti csoport engedélyezési jog nélkül fennálló ugyanolyan díjigényének
érvényesítésére több közös jogkezelő szervezetet vettek nyilvántartásba, a közös jogkezelő szervezeteknek
a díjszabás megállapításáról és a díjak beszedéséről meg kell állapodniuk. A megállapodás tartalmáról a
92/E. § (3) bekezdésében meghatározott módon kell tájékoztatást adni. Megállapodás hiányában a Hivatal
a (2) bekezdés megfelelő alkalmazásával kijelöli a díjak megállapítására és beszedésére jogosult közös
jogkezelő szervezetet.
(5) Ahol e törvény irodalmi és zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző
szervezetet említ, azon azt a szervezetet kell érteni, amelyet a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartása
szerint az adott - irodalmi és zenei művekkel kapcsolatos - engedélyezési jog vagy díjigény gyakorlására
nyilvántartásba vettek, és amely e körben jogosult a kiterjesztett hatályú közös jogkezelésre. Ezt a szabályt
megfelelően kell alkalmazni akkor is, ha e törvény képzőművészeti és iparművészeti alkotásokra
vonatkozó szerzői jogok kezelését végző szervezetet említ.
88. § (1) A közös jogkezelő szervezetet a közös jogkezelés körébe tartozó vagyoni jogok gyakorlása és
bíróság előtti érvényesítése során a szerzői vagy kapcsolódó jog jogosultjának kell tekinteni. Nem
szükséges más jogosult perben állása ahhoz, hogy a közös jogkezelő szervezet az igényét bíróság előtt
érvényesítse.
(2) A közös jogkezelés útján érvényesített díjigényekkel, valamint a beszedett díjakkal a jogosultak
közötti felosztásukig a közös jogkezelő szervezet rendelkezik.
(3) A közös jogkezelő szervezet a díjszabásban a felhasználás engedélyezésének feltételeként előírhatja,
hogy a felhasználó fizesse meg a díjszabás szerinti díjat, továbbá szolgáltasson adatot a felhasznált
művekről, illetve kapcsolódó jogi teljesítményekről. E rendelkezés nyilvános előadás esetén csak az élő
előadásra [24. § (2) bek. a) pont] alkalmazható.
(4) A közös jogkezelés körében - a mechanikai többszörözés engedélyezése (19. §) kivételével - az
ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a felhasznált művek, illetve szomszédos jogi teljesítmények
védelemben részesülnek.
(5) A közös jogkezelő szervezet az általa végzett jogkezelés körében a felhasználó írásbeli kérésére -
költségtérítés ellenében - írásbeli tájékoztatást ad arról, hogy a felhasználó által egyedileg megjelölt mű,
illetve szomszédos jogi teljesítmény védelemben részesül-e.
A közös jogkezelő szervezet működése és gazdálkodása
89. § (1) Az általa kezelt vagyoni jogok körében a közös jogkezelő szervezetnek közvetlenül el kell
látnia legalább a következő közös jogkezelési tevékenységeket:
a) a jogdíjak és a felhasználás egyéb feltételeinek megállapítása - vagy az abban való részvétel - és
b) a jogdíjak felosztása az érintett jogosultak között, vagy a jogdíjak beszedése és felosztás céljára más
közös jogkezelő szervezetnek történő átadása.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
31
(2) A közös jogkezelő szervezet köteles adatbázist fenntartani az általa végzett közös jogkezelés alá
tartozó bel- és külföldi művekről, kapcsolódó jogi teljesítményekről, illetve jogosultakról.
(3) A közös jogkezelő szervezet saját honlapján köteles közzétenni:
a) alapszabályát,
b) szervezeti és működési szabályzatát,
c) tagsági szabályzatát,
d) az általa alkalmazott díjszabást (92/H. §),
e) felosztási szabályzatát,
f) éves beszámolóját,
g) tagjainak és az általa képviselt jogosultak névsorát, valamint azoknak a szervezeteknek a
megnevezését, amelyekkel képviseleti szerződést kötött,
h) a 20. § (4)-(5) bekezdésében, a 21. § (7) bekezdésében, valamint a 28. § (4) bekezdésében említett
megállapodásait, ha vannak ilyen - hatályban lévő - megállapodásai.
(4) A közös jogkezelés vállalkozási tevékenységként nem végezhető. Ha a közös jogkezelő szervezet
kiegészítő vállalkozási tevékenységet folytat, annak eredményét - a (8) bekezdésben foglalt kivétellel -
csak a közös jogkezelési tevékenység kezelési költségeinek csökkentésére használhatja fel.
(5) A közös jogkezelő szervezet a jogkezeléssel elért és az indokolt kezelési költséggel csökkentett
bevételét felosztási szabályzata alapján felosztja az érintett jogosultak között, függetlenül attól, hogy azok
tagjai-e vagy sem. A közös jogkezelésből származó bevétel más célra - a (8), (10) és (11a) bekezdésben
foglalt kivétellel - nem használható fel; a jogosultaknak felosztandó jogdíjból - jogszabályon, bírósági
vagy hatósági határozaton alapuló fizetési kötelezettség kivételével - levonásnak nincs helye.
(6) A kezelési költség indokolt, ha a közös jogkezelési tevékenység ellátásához szükséges, az érintett
jogosultak számára hasznos, és a rendes és okszerű gazdálkodás során merült fel.
(7) Az érintett jogosultak közös jogkezelő szervezetének felosztás céljára átadott jogdíjból csak a
felosztás indokolt kezelési költségei vonhatók le.
(8) A közös jogkezelő szervezet az ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodó jogosultat megillető és
emiatt fel nem osztható jogdíjakból, a tagdíjakból és a jogkezelésen kívüli tevékenységéből származó
bevételét nem köteles teljes mértékben a jogosultak között felosztani, azt alapszabályával és legfőbb
szervének eseti döntéseivel összhangban a (11) bekezdés szerint használhatja fel a jogosultak érdekét
szolgáló egyéb - különösen szociális és kulturális - célokra (a továbbiakban: jogosultak érdekében történő
felhasználás).
(9) A jogdíj csak akkor tekinthető fel nem oszthatónak amiatt, hogy a jogosult ismeretlen vagy
ismeretlen helyen tartózkodik, ha a közös jogkezelő szervezet a jogosult felkutatására az érintett mű- vagy
teljesítménytípus és felhasználási mód figyelembevételével megtette az adott helyzetben tőle elvárható
intézkedéseket és a jogosult felkutatása nem járt eredménnyel, valamint, ha a közös jogkezelő szervezet a
jogosultat megillető díjat elkülönített számlára helyezte, és ettől számítva egy év eltelt anélkül, hogy a
jogosult személye és tartózkodási helye ismertté vált volna. Az a jogdíj, amelyet más belföldi közös
jogkezelő szervezetnek kell felosztás céljára átadni vagy - erről szóló képviseleti szerződés alapján -
külföldi közös jogkezelő szervezetnek kell átutalni, nem tekinthető fel nem oszthatónak és ilyen címen
nem használható fel az átadásra vagy átutalásra köteles közös jogkezelő szervezetnél.
(10) A közös jogkezelő szervezet felosztási szabályzata rendelkezhet arról, hogy a felosztható jogdíjak
is felhasználhatók a jogosultak érdekében a (11) bekezdéssel összhangban.
(11) A (8) bekezdésben meghatározott bevétel legfeljebb 25%-a, a (10) bekezdésben meghatározott
bevétel legfeljebb 10%-a használható fel a jogosultak érdekében; erről a legfőbb szerv kizárólagos, nem
átruházható hatáskörében esetileg dönt az alapszabályával és a felosztási szabályzat ilyen célú
felhasználásra vonatkozó előírásaival (támogatási politika) összhangban. A legfőbb szerv döntése alapján
a (10) bekezdésben meghatározott bevételből a jogosultak érdekében történő felhasználásra szánt összeg
70%-át a jogosultak érdekében kulturális célra kell felhasználni. A támogatási politika kulturális célú
felhasználásról szóló rendelkezéseinek összhangban kell állniuk a Nemzeti Kulturális Alapról szóló
törvényben meghatározott támogatási célokkal. A közös jogkezelő szervezet kulturális célra az NKA
számára történő átadással, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvénnyel összhangban, a támogatási
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
32
politika figyelembevételével használja fel a (8) és a (10) bekezdésben meghatározott bevételeit. A közös
jogkezelő szervezet a (8) és a (10) bekezdésben meghatározott - a tárgyévet megelőző - bevételeinek a
kulturális célú felhasználásra szánt hányadát az éves beszámoló elfogadását követő 60 napon belül adja át
az NKA számára.
(11a) A 20. és 21. §-ban meghatározott díjakból származó bevétel 25%-át a jogosultak érdekében
kulturális célra kell felhasználni. A 20. és 21. §-ban meghatározott díjakat megállapító közös jogkezelő
szervezet köteles az e bekezdés szerinti összeget kulturális célra az éves beszámoló elfogadását követő 60
napon belül az NKA számára átadni. Az NKA az átvett összeget a Nemzeti Kulturális Alapról szóló
törvényben foglalt támogatási célokra használja fel a 20. § (4)-(5) és 21. § (6) bekezdésben meghatározott
jogosulti csoportok javára.
(11b) A (11a) bekezdés alkalmazását és az abban előírt átadási kötelezettséget nem érinti, ha a közös
jogkezelő szervezet a 20. és 21. §-ban meghatározott díjakból származó bevételére is alkalmazza a (8),
(10) és (11) bekezdést. A (11) bekezdésben meghatározott bevételi hányadok számítása során a 20. és 21.
§-ban meghatározott díjakból származó teljes - a (11a) bekezdés szerint átadott összeggel nem csökkentett
- bevételt kell figyelembe venni.
(12) A közös jogkezelő szervezet az üzemeltetési, fenntartási költségeit és az egyéb közvetett költségeit
az egyesülési jogról, a közhasznúságról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló
törvény előírása szerint osztja meg.
(13) A közös jogkezelő szervezet kettős könyvvitel vezetésére és a számvitelről szóló törvény szerinti
éves - nem egyszerűsített - beszámoló készítésére köteles; beszámolóját könyvvizsgálóval kell
felülvizsgáltatnia. A közös jogkezelő szervezet az eredménykimutatásában az egyéb, jogszabályban
meghatározott adatokon túlmenően köteles feltüntetni az adott üzleti évben:
a) felosztott és fel nem osztható jogdíjak összegét a művek vagy a teljesítmények fajtáiként és vagyoni
jogonként,
b) levont kezelési költség összegét a művek vagy a teljesítmények fajtáiként, vagyoni jogonként és
jogcímenként,
c) a más közös jogkezelő szervezetnek felosztás céljára átadott jogdíjak összegét a művek vagy a
teljesítmények fajtáiként, vagyoni jogonként és közös jogkezelő szervezetenként,
d) a (8) és (10) bekezdésekben foglalt bevételeknek a jogosultak érdekében történő felhasználását,
megjelölve a támogatás nyújtásának időpontját, jogcímét, jogosultját, mértékét és egyéb lényeges
feltételeit,
e) szerzett tagdíjbevételeit,
f) kapott támogatásait.
Nyilvántartás a közös jogkezelő szervezetekről
90. § (1) A szerzői jogra és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokra vonatkozó jogszabályoknak megfelelő
közös jogkezelő szervezetekről a Hivatal nyilvántartást vezet.
(2) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartása tartalmazza:
a) a közös jogkezelő szervezet nevét és címét, valamint képviselőjének nevét és címét,
b) a közös jogkezelő szervezet által végzett közös jogkezelési tevékenység meghatározását, feltüntetve
az érintett vagyoni jogokat és a jogkezelési tevékenység típusát,
c) a közös jogkezeléssel érintett jogosulti csoport meghatározását,
d) a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásának részletes szabályairól szóló kormányrendeletben
meghatározott egyéb - a közös jogkezelés céljainak megvalósításához szükséges - adatokat.
(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás a (2) bekezdés b)-c) pontja szerinti adatok tekintetében
közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.
(4) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartását bárki megtekintheti, ahhoz a Hivatal a honlapján
elektronikus hozzáférést biztosít. A nyilvántartásban szereplő vagy az onnan törölt adatok nyilvánosak.
Ezekről az adatokról bárki feljegyzést készíthet vagy - díj ellenében - hitelesített kivonatot kérhet.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
33
(5) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásának részeként a Hivatal hozzáférést biztosít a közös
jogkezelő szervezet
a) alapszabályához,
b) szervezeti és működési szabályzatához,
c) tagsági szabályzatához,
d) által alkalmazott díjszabáshoz (92/H. §),
e) felosztási szabályzatához,
f) éves beszámolójához,
g) azon megállapodásaihoz, amelyeket a 20. § (4)-(5) bekezdése, a 21. § (7) bekezdése, valamint a 28.
§ (4) bekezdése alapján kötött.
A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásába való felvétel feltételei
91. § (1) A nyilvántartásba közös jogkezelő szervezetként csak egyesület vehető fel.
(2) Közös jogkezelő egyesület különösen a következő művekkel, illetve teljesítményekkel kapcsolatos
jogok kezelésére vehető nyilvántartásba:
a) irodalmi és zenei művek,
b) egyéb alkotóművészeti alkotások,
c) filmalkotások,
d) előadóművészi teljesítmények,
e) hangfelvételek,
f) filmelőállítói teljesítmények.
(3) A jogosultak önrendelkezési jogának érvényesítése és a jogkezelés hatékonyságának fokozása
érdekében a (2) bekezdésben említett csoportosítástól el lehet térni, illetve a (2) bekezdésben említetteken
kívüli jogok közös kezelésére alakult egyesület is nyilvántartásba vehető.
(4) A nyilvántartásba vett egyesület által végzett jogkezelési tevékenységre vonatkozó adatokat a
Hivatal a nyilvántartásba vett egyesületek közötti megállapodás alapján módosítja, ha a nyilvántartásba
vétel feltételei valamennyi érintett egyesületnél megvalósulnak az általuk végzett jogkezelési
tevékenységnek a megállapodás szerinti módosítását követően is.
92. § (1) Az az egyesület vehető fel a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásába,
a) amelyhez valamennyi érintett jogosult - megbízást adva az egyesületnek a közös jogkezelésre -
csatlakozhat az alapszabályban meghatározott feltételek teljesítése esetén;
b) amely az általa végzett jogkezelési tevékenységben érdekelt jogosultak jelentős részét képviseli
azáltal, hogy
ba) e jogosultak tagjai vagy hozzá csatlakozni kívánnak, vagy
bb) e jogosultak vele jogaik közös kezelésére egyedi megállapodást kötöttek, és
bc) az e jogosultak jogainak közös kezelését végző, a bel- és külföldi felhasználás szempontjából fontos
külföldi szervezetekkel képviseleti szerződéseket kötött, vagy ilyen szerződések megkötésére irányuló
szándéknyilatkozatokkal rendelkezik;
c) amely az általa végzett jogkezelési tevékenységben érdekelt belföldi jogosultak jelentős részét is
képviseli a ba)-bb) alpontjainak megfelelően.
d) amely - munkavállalói révén - rendelkezik a közös jogkezeléshez és a nemzetközi kapcsolattartáshoz
szükséges, megfelelő szakismerettel és gyakorlattal;
e) amely felkészült a közös jogkezeléshez kapcsolódó adatok kezelésére;
f) amelynek alapszabálya
fa) a közös jogkezelést az egyesület céljaként határozza meg,
fb) rendelkezik a 89. §-ban meghatározott működési és gazdálkodási követelmények teljesítéséről,
fc) legfőbb szervként a jogosultak taggyűlését, vagy az ilyen tagok által közvetlenül választott testületet
határozza meg,
fd) rendelkezik arról, hogy az egyesülési jogról, a közhasznúságról, valamint a civil szervezetek
működéséről és támogatásáról szóló törvényben meghatározott hatáskörökön kívül a legfőbb szerv
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
34
kizárólagos, nem átruházható hatáskörében dönt a támogatási politikát is tartalmazó felosztási szabályzat,
a szervezeti és működési szabályzat elfogadásáról, az éves költségvetés megállapításáról, valamint a
számviteli beszámoló elfogadásáról.
(2) Annak megállapításakor, hogy az egyesület az érintett jogosultak jelentős részét képviseli-e, illetve,
hogy több egyesület közül melyik képviseli az érintett jogosultak nagyobb részét, a jogosultak létszámát,
műveik, illetve kapcsolódó jogi teljesítményeik felhasználási arányát és a jogdíjakból való részesedésük
arányát egyaránt figyelembe kell venni.
(3) Az egyesületet a közös jogkezeléshez kapcsolódó adatok kezelésére felkészültnek kell tekinteni, ha
fenn tudja tartani az általa képviselt jogosultak, illetve a közös jogkezelés körébe tartozó művek vagy
kapcsolódó jogi teljesítmények, valamint a különböző felhasználások olyan adatbázisát, amely lehetővé
teszi a jogdíjak felosztását és kifizetését a jogosultak számára.
(4) Ha ugyanazon jogosulti csoport ugyanolyan vagyoni jogának kezelésére több vagy újabb - a
nyilvántartásba vétel feltételeinek egyébként megfelelő - egyesület kéri nyilvántartásba vételét, több
egyesület vagy az újabb egyesület akkor vehető nyilvántartásba a kötelező vagy egyébként kiterjesztett
hatályú közös jogkezelés körében, ha ez a közös jogkezelés működőképességét és hatékonyságát - sem a
jogosultak, sem a felhasználók, illetve a díj fizetésére kötelezettek oldalán - nem veszélyezteti.
(5) Ha a (4) bekezdésben meghatározott feltétel nem teljesül,
a) több egyesület közül azt kell nyilvántartásba venni, amelyik az (1) bekezdésben előírt feltételeket
összességében a legjobban tudja megvalósítani;
b) az újabb egyesületet kell nyilvántartásba venni és a korábban nyilvántartásba vett egyesületet a
nyilvántartásból törölni kell, ha az (1) bekezdésben előírt feltételeket az újabb egyesület összességében
jobban meg tudja valósítani.
A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárások általános szabályai
92/A. § (1) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokban a Hivatal - az e
törvényben meghatározott eltérésekkel - a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló
törvény rendelkezései szerint jár el.
(2) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokban nem kell alkalmazni a
közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvénynek az ügygondnokra és a
közmeghallgatásra vonatkozó szabályait. Ezekben az eljárásokban a Hivatal döntése ellen nincs helye
fellebbezésnek, újrafelvételi és felügyeleti eljárásnak, valamint ügyészi felhívásnak.
(3) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartására vonatkozó részletes szabályokat kormányrendelet
állapítja meg.
92/B. § (1) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokban a Hivatal és az
ügyfél elektronikus úton kötelesek kapcsolatot tartani egymással.
(2) A Hivatal által erre rendszeresített elektronikus űrlap használatával kell a beadványokat elektronikus
úton benyújtani.
(3) Az elektronikus úton benyújtott beadvány megérkezéséről a Hivatal - jogszabályban meghatározott
módon - elektronikus érkeztető számot tartalmazó automatikus értesítést küld az ügyfélnek.
(4) A Hivatal az elektronikus úton benyújtott beadvány megérkezését követően haladéktalanul
megvizsgálja, hogy az megfelel-e az elektronikus ügyintézésre vonatkozó jogszabályi követelményeknek.
(5) A beadvány az elektronikus érkeztetésről szóló automatikus visszaigazolásnak az ügyfél részére
történő elküldésével tekintendő benyújtottnak, kivéve, ha a Hivatal a kapott dokumentum
értelmezhetetlenségét állapítja meg és erről az ügyfelet elektronikus levélben értesíti.
(6) Az értelmezhetetlen dokumentumot beküldő ügyfél az (5) bekezdés szerinti értesítés
visszaigazolására köteles. Ha az ügyfél az értesítés átvételét tizenöt napon belül nem igazolja vissza, a
Hivatal postai úton továbbítja számára az iratot.
(7) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokban elektronikus úton történő
kapcsolattartásra vonatkozó részletes szabályokat kormányrendelet állapítja meg.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
35
(8) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokban tájékoztatás kérésének és
teljesítésének rövid szöveges üzenet útján nincs helye.
92/C. § A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásába való felvételre és a jogkezelési tevékenységre
vonatkozó bejegyzés módosítására irányuló kérelemért miniszteri rendeletben meghatározott igazgatási
szolgáltatási díjat kell fizetni, amely a Hivatal bevétele.
92/D. § (1) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásával kapcsolatos ügyekben a bíróság nemperes
eljárásban vizsgálja felül
a) a Hivatal határozatát, továbbá
b) a Hivatalnak az eljárás megindítására irányuló kérelmet benyújtó ügyfélen kívüli ügyféli jogállást
megtagadó, az eljárást felfüggesztő, az eljárási bírságot kiszabó végzését, valamint az iratbetekintést
kizáró vagy korlátozó azt a végzését, amellyel szemben a közigazgatási hatósági eljárás általános
szabályairól szóló törvény szerint önálló jogorvoslatnak van helye.
(2) A nemperes eljárás megindítására irányuló kérelmet a döntés közlésétől számított harminc napon
belül a Hivatalnál kell benyújtani, amely azt az ügy irataival együtt - a (3) bekezdésben szabályozott eset
kivételével - tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz. A kérelem kellékeire a keresetlevélre vonatkozó
szabályok irányadók.
(3) Ha a kérelem elvi jelentőségű jogkérdést vet fel, a Hivatal e kérdésben írásbeli nyilatkozatot tehet, és
azt a kérelemmel, valamint az ügy irataival együtt harminc napon belül továbbítja a bírósághoz.
(4) Ha a (2) bekezdés szerinti kérelmet elkésetten nyújtották be, az igazolási kérelem tárgyában a
bíróság határoz.
(5) Az 57/C. § (5)-(17) bekezdésében foglalt rendelkezéseket alkalmazni kell az (1) bekezdésben
meghatározott döntések bírósági felülvizsgálatára is.
(6) Az e § szerinti nemperes eljárásra a polgári perrendtartásról szóló törvény általános szabályait - az
e törvényben meghatározott és a nemperes eljárás sajátosságaiból fakadó eltérésekkel - kell alkalmazni.
A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásába való felvételre irányuló eljárás
92/E. § (1) A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásába való felvételre irányuló eljárás kérelemre
indul.
(2) A kérelemhez csatolni kell a nyilvántartásba vételhez szükséges feltételek teljesítését igazoló
iratokat. Az iratokban közölni kell az egyesület tagjainak, illetve az egyesülethez csatlakozni kívánó vagy
azzal egyedi megállapodást kötő jogosultaknak az egyedi azonosításra alkalmas adatait, amelyek a tagok
és jogosultak teljes nevét és lakcímét vagy székhelyét tartalmazzák.
(3) A 92. § (4) bekezdésében meghatározott feltétel teljesítése - egyebek mellett - igazolható az érintett
egyesületek arra kiterjedő megállapodásával, hogy a kötelező vagy egyébként kiterjesztett hatályú közös
jogkezelés körében melyikük ad a felhasználónak engedélyt a felhasználásra, illetve érvényesít díjigényt
azoknak a jogosultaknak a jogaival kapcsolatban, akiket egyikük sem képvisel. A kérelmező
nyilvántartásba vételét e megállapodás jóváhagyásának is kell tekinteni, és annak tartalmáról a (4)
bekezdés szerinti közleményben kell tájékoztatást adni.
(4) A Hivatal a nyilvántartásba vételt a Hivatalos Értesítőben közzéteszi. A nyilvántartásban szereplő
egyesületekről és az általuk végzett közös jogkezelési tevékenységekről a Hivatal a Hivatalos Értesítőben
- szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal - közleményt jelentet meg.
Törlés a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásából
92/F. § (1) A közös jogkezelő egyesületet a nyilvántartásból kérelmére vagy hivatalból kell törölni.
(2) Hivatalból kell törölni az egyesületet a nyilvántartásból a 92/K. § (6) bekezdés d) pontjában
meghatározott esetben, valamint akkor, ha a bíróság az egyesületet vagy az általa ellátott tevékenységek
közül a közös jogkezelést törli a civil szervezetek közhiteles nyilvántartásából.
92/G. § (1) Ha a törvényben előírt közös jogkezelést végző közös jogkezelő egyesületet úgy törlik a
nyilvántartásból, hogy nincs más olyan, nyilvántartásba vett egyesület, amely a törvényben előírt közös
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
36
jogkezelést végezhetné, a Hivatal a honlapján és legalább két országos napilapban közzétett
hirdetményében felhívja az érintett jogosultakat arra, hogy az általa kitűzött határidőn - de legfeljebb egy
éven - belül kezdeményezzék egyesületük közös jogkezelő szervezetként való nyilvántartásba vételét.
(2) Az (1) bekezdésben említett határidő elteltéig a jogdíjakat a törölt közös jogkezelő egyesület által
alkalmazott díjszabás alapján kell megfizetni a Hivatal által a hirdetményben megjelölt módon. Ha az új
közös jogkezelő egyesület nyilvántartásba vételét a kitűzött határidőn belül kezdeményezik, és az
egyesületet nyilvántartásba veszik, az így megfizetett jogdíjakat az új közös jogkezelő egyesület osztja fel,
ellenkező esetben a Hivatal kijelöli azt a közös jogkezelő egyesületet, amely a befolyt jogdíjakat a
határidő elteltét követően a törlés időpontjában érvényes felosztási szabályzat alapján felosztja a
jogosultak között.
(3) Ha az (1) bekezdésben említett határidő elteltéig nem kezdeményezik a törvényben előírt közös
jogkezelő egyesületként való nyilvántartásba vételt, azt mindaddig úgy kell tekinteni, hogy az érintett
jogosultak a felhasználást egyedileg engedélyezhetik, ameddig az új közös jogkezelő egyesületet
nyilvántartásba nem veszik.
(4) A közös jogkezelő egyesület a nyilvántartásból való törlése esetén a törlés jogerőre emelkedéséig
megfizetett jogdíjakat köteles az érintett jogosultak között a törlés időpontjában érvényes felosztási
szabályzat alapján felosztani.
A közös jogkezelés körében alkalmazott díjszabások jóváhagyása
92/H. § (1) A közös jogkezelő egyesület abban a körben, amelyben a nyilvántartás szerint jogkezelésre
jogosult, évente megállapítja és az e § szerinti jóváhagyási eljárás lefolytatása céljából legkésőbb minden
év szeptember 1-jéig megküldi a Hivatalnak az egyes felhasználási módok tekintetében a jogdíjakat és a
felhasználás egyéb feltételeit (a továbbiakban együtt: díjszabás). A tervezett alkalmazás kezdő
időpontjaként a következő év január 1-jét kell megadni.
(2) A díjszabást az egyenlő bánásmód követelményével összhangban, az egyes felhasználók
indokolatlan megkülönböztetése nélkül kell megállapítani és alkalmazni. A díj mértékének
megállapításakor figyelembe kell venni az érintett felhasználás valamennyi lényeges körülményét. A
díjszabás megállapítása során és a díjszabás jóváhagyására irányuló eljárásban figyelembe kell venni a
díjazásról és a felhasználás egyéb feltételeiről az egyeztető testület (102-105. §) eljárásában a felek között
létrejött megállapodást.
(3) A díjszabást az igazságügyért felelős miniszter hagyja jóvá a Hivatal javaslatára a (4)-(11) bekezdés
szerint lefolytatott eljárást követően. A jóváhagyás a díjszabás alkalmazásának és a Hivatalos Értesítőben
való nyilvánosságra hozatalának feltétele; nem zárja ki, illetve nem érinti azonban az egyéb jogszabályok
érvényesülését a díjszabás tekintetében.
(4) A díjszabáshoz indokolást és az azt alátámasztó iratokat kell csatolni. A 20. § (1) bekezdésében
meghatározott díj megállapításához a magáncélú többszörözés mértékét reprezentatív módon megjelenítő
felmérést is csatolni kell. A felmérés módszerének meghatározásához ki kell kérni a jelentős
felhasználók és felhasználói érdek-képviseleti szervezetek véleményét. A felmérés eredményét a
díjszabás jóváhagyására irányuló eljárásban részt vevők számára hozzáférhetővé kell tenni.
(5) A Hivatal a díjszabásról annak kézhezvételét követően haladéktalanul véleményt kér a jelentős
felhasználóktól és a felhasználók érdek-képviseleti szervezeteitől, valamint a kultúráért felelős
minisztertől, továbbá - a nyilvános előadásra vonatkozó díjszabást illetően - a kereskedelemért, a
turizmusért és a vendéglátásért felelős minisztertől. A 20-21. §-ban meghatározott díj vonatkozásában a
fizetésre kötelezettek és azok érdek-képviseleti szervezetei minősülnek felhasználónak, illetve
felhasználói érdek-képviseleti szervezeteknek. A véleményezési eljárást a díjszabásnak a Hivatalhoz
történő benyújtásától számított hatvan napon belül kell lefolytatni.
(6) A Hivatal attól a jelentős felhasználótól és felhasználói érdek-képviseleti szervezettől köteles
véleményt kérni, aki vagy amely véleményezési szándékát a Hivatalnak az adott évben a Hivatal
honlapján a díjszabás benyújtását követően haladéktalanul e célból közzétett felhívása alapján, a felhívás
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
37
közzétételétől számított tizenöt napon belül írásban bejelenti, és egyidejűleg benyújtja a (7) vagy a (8)
bekezdés szerinti nyilatkozatot.
(7) Jelentős felhasználó az a személy, aki az érintett közös jogkezelő egyesülethez intézett megkeresés
alapján kiadott nyilatkozattal igazolja, hogy a bejelentés évét megelőző naptári évben az általa fizetett
jogdíj elérte az érintett díjszabás alapján vagy az érintett díjszabásban meghatározott valamely
felhasználói csoport által megfizetett összes jogdíj 5%-át.
(8) Felhasználói érdek-képviseleti szervezet az a nyilvántartott tagsággal rendelkező jogi személy,
amely létesítő okirata szerinti tevékenységét országosan fejti ki, és tevékenysége kiterjed az érintett
felhasználók érdekeinek a díjszabások véleményezése során történő képviseletére, továbbá a közös
jogkezelő egyesület által az érdek-képviseleti szervezet megkeresésére kiadott nyilatkozattal igazolja,
hogy az érdek-képviseleti szervezetnek tagja az adott díjszabással érintett felhasználók olyan köre, amely
a bejelentés évét megelőző naptári évben az adott díjszabás alapján vagy az adott díjszabásban
meghatározott valamely felhasználói csoport által megfizetett összes jogdíj legalább 10%-át megfizette.
(9) A közös jogkezelő egyesület a felhasználó vagy a felhasználói érdek-képviseleti szervezet
megkeresésének beérkezését követően haladéktalanul kiadja a (7) vagy a (8) bekezdés szerinti
nyilatkozatot, és azt megküldi a megkereső felhasználónak, illetve érdek-képviseleti szervezetnek, továbbá
a Hivatalnak.
(9a) Ha a 92. § (4) bekezdése alapján a Hivatal több közös jogkezelő szervezetet vesz nyilvántartásba,
a később nyilvántartásba vett közös jogkezelő szervezet díjszabásának első alkalommal történő
jóváhagyására irányuló eljárásban jelentős felhasználónak és felhasználói érdek-képviseleti szervezetnek
a korábban bejegyzett közös jogkezelő szervezet által az előző évben alkalmazott díjszabás tekintetében
jelentősnek minősített felhasználókat és felhasználói érdek-képviseleti szervezeteket kell tekinteni. Az
újabb jogkezelő szervezet díjszabásának első alkalommal történő jóváhagyásával kapcsolatos eljárásban
nem kell csatolni a (7) vagy (8) bekezdés szerinti nyilatkozatot.
(10) Az igazságügyért felelős miniszter a díjszabást akkor hagyja jóvá, ha az a szerzői jogi
jogszabályokkal összhangban áll. Az igazságügyért felelős miniszter a jóváhagyásról a Hivatal
javaslatának kézhezvételét követő harminc napon belül határozattal dönt. A miniszter csak a Kormány -
általa kezdeményezett - döntése alapján hagy jóvá olyan díjszabást, amely a Központi Statisztikai Hivatal
által az előző naptári évre megállapított fogyasztói árindexet meghaladó mértékű jogdíjemelést tartalmaz
vagy a fizetésre kötelezett felhasználók körét bővíti. A miniszter határozata ellen fellebbezésnek helye
nincs, az a közléssel emelkedik jogerőre.
(11) A díjszabást a közös jogkezelő egyesület a jóváhagyást követően a Hivatalos Értesítőben a saját
nevében nyilvánosságra hozza. Ennek megtörténtéig az előző időszakra megállapított és jóváhagyott - a
Hivatalos Értesítőben korábban nyilvánosságra hozott - díjszabást kell alkalmazni akkor is, ha az az
időtartam, amelyre ez utóbbi díjszabást megállapították, időközben lejárt. E szabályokat megfelelően
alkalmazni kell abban az esetben is, ha a bíróság a 92/J. § alapján az igazságügyért felelős miniszter
jóváhagyó határozatát jogerős határozattal hatályon kívül helyezi.
92/I. § (1) A díjszabás jóváhagyására irányuló eljárás nem minősül közigazgatási hatósági eljárásnak,
arra a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényt nem kell alkalmazni.
(2) A díjszabás jóváhagyására irányuló eljárásban a miniszterek, a Hivatal és az eljárás többi
résztvevője elektronikus úton kötelesek kapcsolatot tartani egymással. A Hivatal a közös jogkezelő
egyesületekkel, valamint a felhasználókkal és a felhasználói érdek-képviseleti szervezetekkel elektronikus
úton tart kapcsolatot.
92/J. § (1) Az igazságügyért felelős miniszter jóváhagyásról szóló határozatának felülvizsgálatát a
díjszabás véleményezésére jogosult bármely szervezet és az érintett közös jogkezelő egyesület
jogszabálysértésre hivatkozással a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérheti, amely a
kérelmet a közigazgatási nemperes eljárás szabályai alapján soron kívül bírálja el. A nemperes eljárásban
a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 332. § (3) és (4) bekezdése nem alkalmazható. Ha a
bíróság a határozatot hatályon kívül helyezi és az igazságügyért felelős minisztert új eljárásra utasítja, az
új eljárásban hozott határozat alapján fizetendő díj és a megsemmisített határozat alapján fizetendő díj
közötti különbözettel el kell számolni.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
38
(2) A határozat megtámadása esetén a bíróság azt a kérelmezőt, aki a határozattal érintett díjszabás
alapján díjfizetésre lenne kötelezett, biztosíték adására kötelezheti. A biztosíték összege megegyezik a
megtámadott határozattal jóváhagyott díjszabás alapján fizetendő díj mértékével, illetve annak vitatott
vagy még meg nem fizetett részével, kivéve, ha a bíróság az eset összes körülményére figyelemmel annak
csökkentéséről határoz.
(3) A szerződési feltételek tisztességtelensége miatti megtámadhatóság szempontjából a díjszabás nem
minősül jogszabály által megállapítottnak, illetve olyannak, mint amelyet jogszabály előírásának
megfelelően határoztak meg. A díjszabás bírósági megtámadása esetén a közös jogkezelő egyesület
kérelmére a bíróság az ellenérdekű felet biztosíték adására kötelezheti. A biztosíték összegére a (2)
bekezdés szabályai megfelelően alkalmazandók.
A közös jogkezelés felügyelete
92/K. § (1) A közös jogkezelési tevékenység felett gyakorolt felügyelet körében a Hivatal a hatósági
ellenőrzés szabályai szerint évente, illetve szükség esetén ellenőrzi, hogy a nyilvántartásba vétel feltételei
a közös jogkezelő egyesületnél folyamatosan megvalósulnak-e, továbbá, hogy az alapszabály, a felosztási
szabályzat és más belső szabályzat rendelkezései nem ütköznek-e a szerzői jogi jogszabályokba.
(2) Annak ellenőrzése során, hogy a közös jogkezelő szervezet az általa végzett jogkezelési
tevékenységben érdekelt jogosultak jelentős részét képviseli-e, a nyilvántartásba vételt követő egy év
elteltével figyelmen kívül kell hagyni a tagként való csatlakozásra irányuló nyilatkozatokat és a külföldi
szervezettel való képviseleti szerződés megkötésére irányuló szándéknyilatkozatokat.
(3) A Hivatalnak a felügyelet ellátásához a közös jogkezelő egyesület megküldi
a) az alapszabályát,
b) a szervezeti és működési szabályzatát,
c) a tagsági szabályzatát,
d) az ügyintéző és képviseleti szerve tagjainak névsorát,
e) a felosztási szabályzatát,
f) az éves beszámolóját,
g) a külföldi közös jogkezelő szervezetekkel kötött képviseleti szerződéseit.
(4) A közös jogkezelő egyesület a legfőbb szerv összehívásáról a Hivatalt előzetesen - a tagok
értesítésével egyidejűleg - írásban, a napirend és a felügyelet ellátásával összefüggő napirendi pontokhoz
kapcsolódó iratok megküldésével tájékoztatja és a Hivatal képviselőjét az ülésre, a felügyelet ellátásával
összefüggő napirendi pontok megtárgyalására meghívja.
(5) A Hivatal a felügyelet ellátásához szükséges adatok közlése érdekében nyilatkozattételre hívhatja fel
a közös jogkezelő egyesületet. A Hivatal a felügyeleti eljárásban szakértői véleményt kérhet vagy
szakértőt hallgathat meg.
(6) A Hivatal a felügyelet körében - ha a nyilvántartásba vételhez szükséges feltételek hiányát vagy az
(1) bekezdésben említett jogszabályok megsértését észleli - megteszi a következő intézkedéseket:
a) a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetés mellett felhívja a közös jogkezelő egyesület ügyintéző
és képviseleti szervét a nyilvántartásba vétel feltételeinek, illetve a szerzői jogi jogszabályoknak megfelelő
működés helyreállítására, és erre megfelelő határidőt tűz;
b) megkeresi az ügyészséget az egyesület törvényességi felügyelete körében meghozható intézkedések
megtétele céljából;
c) felügyeleti bírságot szabhat ki, ha az a) pontban említett határidő eredménytelenül telt el;
d) törli a közös jogkezelő egyesületet a nyilvántartásból, és ezt a Hivatalos Értesítőben közzéteszi, ha
da) a törvényességi felügyeleti intézkedés nem jár eredménnyel, illetve nem várható tőle eredmény,
db) az a) pontban említett határidő eredménytelenül telt el és a felügyeleti bírság kiszabásától sem
várható eredmény, vagy
dc) a felügyeleti bírság - egyszeri vagy ismételt - kiszabása nem járt eredménnyel.
(7) Ha az igazságügyért felelős miniszter a közös jogkezelő egyesületek díjszabásaival kapcsolatos
feladata körében az (1) bekezdésben meghatározott jogszabályok megsértését észleli, a Hivatalnál
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
39
felügyeleti intézkedést kezdeményez. Ha az NKA elnöke vagy alelnöke a közös jogkezelő egyesületek
jogdíj- és más bevételeinek kulturális célra történő felhasználásával kapcsolatos feladata [89. § (11) és
(11a) bekezdés] körében az (1) bekezdésben meghatározott jogszabályok megsértését észleli, a Hivatalnál
felügyeleti intézkedést kezdeményez.
(8)
92/L. § (1) A felügyeleti bírság összegét az eset összes körülményére - különösen a jogsértő magatartás
súlyára, ismétlődésére, a jogsértő állapot fennállásának időtartamára, valamint a hatékonyság
követelményére és az arányosság elvére - figyelemmel kell meghatározni. A felügyeleti bírság mértéke
nem haladhatja meg a tárgyévet megelőző évre számított felügyeleti díj összegének ötszörösét.
(2) A bírságot az azt kiszabó végzés közlésétől számított tizenötödik napig kell megfizetni.
(3) A határidőben meg nem fizetett bírság után az adózás rendjéről szóló törvény szerint kell késedelmi
pótlékot fizetni.
(4) A bírságot és a késedelmi pótlékot adók módjára kell behajtani.
92/M. § (1) A Hivatal által a közös jogkezelés felett gyakorolt felügyelettel összefüggésben felmerült
költségek fedezése érdekében a közös jogkezelő egyesületek a Hivatal javára évente felügyeleti díjat
kötelesek fizetni.
(2) A felügyeleti díj mértéke a közös jogkezelő egyesület előző évi nettó bevételének 0,3%-a. A
felügyeleti díjat a második naptári negyedév utolsó napjáig kell megfizetni. Új közös jogkezelő egyesület
nyilvántartásba vétele esetén a nyilvántartásba vétel évében a felügyeleti díj mértéke a tervezett nettó
bevétel 0,3%-a. Ebben az esetben a felügyeleti díjat a tárgyévet követő második naptári negyedév utolsó
napjáig kell megfizetni.
92/N. § (1) A közös jogkezelő egyesületek felügyeletével kapcsolatos eljárásokban a Hivatal - az e
törvényben meghatározott eltérésekkel - a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló
törvény rendelkezései szerint jár el.
(2) A közös jogkezelő egyesületek felügyeletével kapcsolatos eljárásokban nem kell alkalmazni a
közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvénynek az ügygondnokra, a
közmeghallgatásra, az ellenőrzési terv és ellenőrzési jelentés készítésére, a helyszíni ellenőrzést megelőző
értesítésre vonatkozó, valamint azokat a rendelkezéseit, amelyek az eljárás megindításával és az első
kapcsolatfelvétellel összefüggő - hivatalból történő - értesítésre és figyelemfelhívásra, a jogerős vagy
fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozat közzétételére, továbbá az ellenőrzés
céljából vezetett nyilvántartásra vonatkoznak. Ezekben az eljárásokban a Hivatal döntése ellen nincs helye
fellebbezésnek, újrafelvételi és felügyeleti eljárásnak, valamint ügyészi felhívásnak.
(3) A közös jogkezelő egyesületek felügyeletére vonatkozó részletes szabályokat kormányrendelet
állapítja meg.
92/O. § (1) A közös jogkezelő egyesületek felügyeletével kapcsolatos eljárásokban a Hivatal és a közös
jogkezelő egyesületek elektronikus úton kötelesek kapcsolatot tartani egymással.
(2) A Hivatal a közös jogkezelő egyesületekkel a 92/B. § (2)-(8) bekezdésében foglaltakat alkalmazva
tart elektronikus úton kapcsolatot.
92/P. § (1) A közös jogkezelő egyesületek felügyeletével kapcsolatos ügyekben a bíróság nemperes
eljárásban vizsgálja felül
a) a Hivatal határozatát, továbbá
b) a Hivatalnak az eljárás megindítására irányuló kérelmet benyújtó ügyfélen kívüli ügyféli jogállást
megtagadó, az eljárást felfüggesztő, az eljárási bírságot kiszabó végzését, valamint az iratbetekintést
kizáró vagy korlátozó azt a végzését, amellyel szemben a közigazgatási hatósági eljárás általános
szabályairól szóló törvény szerint önálló jogorvoslatnak van helye.
(2) Az (1) bekezdésben említett nemperes eljárásra alkalmazni kell a 92/D. § (2)-(6) bekezdését.
(3) Az e § szerinti nemperes eljárásra a polgári perrendtartásról szóló törvény általános szabályait - az
e törvényben meghatározott és a nemperes eljárás sajátosságaiból fakadó eltérésekkel - kell alkalmazni.
XIII. Fejezet
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
40
A SZERZŐI JOG MEGSÉRTÉSÉNEK KÖVETKEZMÉNYEI
Polgári jogi jogkövetkezmények
94. § (1) Jogainak megsértése esetén a szerző a jogsértővel szemben - az eset körülményeihez képest - a
következő polgári jogi igényeket támaszthatja:
a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
b) követelheti a jogsértés vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását és a jogsértő
eltiltását a további jogsértéstől;
c) követelheti, hogy a jogsértő - nyilatkozattal vagy más megfelelő módon - adjon elégtételt, és hogy
szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
d) követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások
előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított
üzleti kapcsolatokról;
e) követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;
f) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását, továbbá a
kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszközök és anyagok, valamint a jogsértéssel előállott
dolgok lefoglalását, meghatározott személynek történő átadását, kereskedelmi forgalomból való
visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését.
(2) A szerzői jog megsértése esetén a szerző a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést is
követelhet. Az e törvényben szabályozott személyhez fűződő joga megsértése esetén a szerző a polgári jog
általános szabályai szerint sérelemdíjat is követelhet.
(3) A szerző az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott igényt azzal a személlyel szemben is
támaszthatja, akinek szolgáltatásait a jogsértés elkövetéséhez igénybe vették.
(4) A szerző az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott igényt azzal a személlyel szemben is
támaszthatja, aki
a) kereskedelmi mértékben birtokolta a jogsértéssel érintett dolgokat;
b) kereskedelmi mértékben vette igénybe a jogsértéssel érintett szolgáltatásokat;
c) kereskedelmi mértékben nyújtott szolgáltatást a jogsértés elkövetéséhez;
d) az a)-c) pontokban meghatározott személyek állítása szerint közreműködött a jogsértéssel érintett
dolgok előállításában és terjesztésében, illetve a jogsértéssel érintett szolgáltatások nyújtásában.
(5) A (4) bekezdés a)-c) pontjainak alkalmazásában a cselekmények kereskedelmi mértékűek, ha az
érintett dolgok, illetve szolgáltatások jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy e cselekmények -
közvetlenül vagy közvetetten - kereskedelmi vagy más gazdasági előny szerzését szolgálják. Az ellenkező
bizonyításáig nem minősülnek kereskedelmi mértékűnek a fogyasztó által jóhiszeműen végzett
cselekmények.
(6) Az (1) bekezdés d) pontja és a (4) bekezdés alapján a jogsértő, illetve a (4) bekezdésben
meghatározott személy különösen a következő adatok szolgáltatására kötelezhető:
a) a jogsértéssel érintett dolgok, illetve szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve
teljesítésében résztvevők, a jogsértéssel érintett dolgokat birtoklók, valamint a forgalmazásba bevonni
kívánt vagy bevont nagy- és kiskereskedők neve és címe;
b) a jogsértéssel érintett dolgok, illetve szolgáltatások előállított, forgalmazott, illetve igénybe vett,
valamint megrendelt mennyisége, továbbá az azokért adott, illetve kapott ellenérték.
(7) A bíróság a szerző kérelmére elrendelheti, hogy a lefoglalt, kereskedelmi forgalomból visszahívott,
illetve onnan véglegesen kivont eszközöket, anyagokat, illetve dolgokat fosszák meg jogsértő mivoltuktól,
vagy - ha az nem lehetséges - semmisítsék meg. A bíróság indokolt esetben a megsemmisítés helyett
elrendelheti az eszközöknek és anyagoknak a bírósági végrehajtás szabályai szerint történő értékesítését
is; ebben az esetben a befolyó összeg felől ítéletben határoz.
(8) A jogsértéshez használt eszközök és anyagok, valamint a jogsértéssel érintett dolgok lefoglalásának
helye van akkor is, ha azok nincsenek a jogsértő tulajdonában, de a tulajdonos a jogsértésről tudott, vagy
az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellett volna.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
41
(9) A bíróság az (1) bekezdés f) pontjában és a (7) bekezdésben meghatározott intézkedéseket a jogsértő
költségére rendeli el, kivéve, ha az eset körülményei az ettől való eltérést indokolják. A kereskedelmi
forgalomból való visszahívás, az onnan való végleges kivonás, illetve a megsemmisítés elrendelése
tárgyában a bíróság a harmadik személyek érdekeinek figyelembevételével, valamint úgy dönt, hogy az
elrendelt intézkedés a jogsértés súlyosságával arányban álljon.
(10) A bíróság a szerző kérelmére elrendelheti a határozatnak a jogsértő költségére történő
nyilvánosságra hozatalát. A nyilvánosságra hozatal módjáról a bíróság dönt. Nyilvánosságra hozatalon
kell érteni különösen az országos napilapban, illetve az internet útján történő közzétételt.
(11) Ha a jogosult a 35. § (8) bekezdésére figyelemmel az (1) bekezdés e) pontja, illetve a (2) bekezdés
alapján igényt érvényesít, a gazdagodás, illetve a kártérítés mértékének megállapításakor figyelembe kell
venni a többszörözéshez igénybe vett kép-, illetve hanghordozót terhelő és megfizetett díj mértékét.
94/A. § (1) A szerzői jog megsértése miatt indított perekben az ideiglenes intézkedést - az ellenkező
valószínűsítéséig - a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelméhez szükségesnek kell tekinteni,
ha a kérelmező igazolja, hogy a mű szerzői jogi védelem alatt áll, valamint, hogy ő a szerző, a szerző
jogutóda vagy a mű olyan felhasználója, illetve a szerzői jogok közös kezelését végző olyan szervezet,
amely jogosult saját nevében fellépni a jogsértéssel szemben.
(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha a szerzői jog megsértésének megkezdése óta hat hónap,
illetve a kérelmezőnek a jogsértésről és a jogsértő személyéről való tudomásszerzése óta hatvan nap már
eltelt.
(3) A szerzői jog megsértése esetén ideiglenes intézkedés iránti kérelem a keresetlevél benyújtását
megelőzően is előterjeszthető, amelyet a bíróság nemperes eljárásban bírál el. Az ideiglenes intézkedés
iránti nemperes eljárásra e törvény, valamint a Pp. általános szabályai - a nemperes eljárás sajátosságaiból
fakadó eltérésekkel - megfelelően irányadók. Ha a kérelmező a (7) bekezdésben foglaltak szerint a szerzői
jog megsértése miatt a pert megindította, a peres eljárás illetékeként a nemperes eljárásban lerótt illetéken
felüli összeget kell megfizetni.
(4) A szerző - a jogsértés esetén támasztható polgári jogi igényeken felül - az ideiglenes intézkedésre
vonatkozó feltételekkel kérheti a bíróságtól
a) biztosítási intézkedés elrendelését a bírósági végrehajtásról szóló törvény szabályai szerint, ha
valószínűsítette, hogy a kártérítés, illetve a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése iránti
követelésének későbbi kielégítése veszélyben van, és a jogsértés kereskedelmi mértékű [94. § (5) bek.];
b) a jogsértő kötelezését banki, pénzügyi és kereskedelmi adatainak és iratainak közlésére, illetve
bemutatására az a) pont szerinti biztosítási intézkedés elrendelése céljából;
c) biztosíték adását, ha ennek fejében - a jogsértés abbahagyásának követelése helyett - hozzájárul a
feltételezett jogsértő cselekmények jogsértő általi folytatásához.
(5) A biztosíték letételét a (4) bekezdés c) pontja alapján a bíróság a szerző erre irányuló kérelme
hiányában is elrendelheti, feltéve, hogy a szerző előterjesztett kérelmet a jogsértés abbahagyása iránt, és
annak a bíróság nem ad helyt.
(6) A bíróság az ideiglenes intézkedés tárgyában soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti
kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül határoz. Az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott
határozat elleni fellebbezést a másodfokú bíróság soron kívül, legkésőbb a fellebbezés benyújtásától
számított tizenöt napon belül bírálja el.
(7) A bíróság a keresetlevél benyújtását megelőzően előterjesztett ideiglenes intézkedés tárgyában - a
(4) és az (5) bekezdést is ideértve - hozott határozatát az ellenfél kérelmére hatályon kívül helyezi, ha a
szerző a pert a szerzői jog megsértése miatt az ideiglenes intézkedéssel érvényesített követelés tárgyában
nem indította meg a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül. A bíróság az ideiglenes intézkedés
hatályon kívül helyezésére irányuló kérelem tárgyában soron kívül, legkésőbb a kérelem előterjesztésétől
számított tizenöt napon belül határoz.
(8) Ha a szerzői jog megsértése miatt indított perben az egyik fél tényállításait már elvárható mértékben
valószínűsítette, a bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti
a) a birtokában lévő okirat és egyéb tárgyi bizonyíték bemutatására, valamint a szemle lehetővé tételére;
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
42
b) kereskedelmi mértékű [94. § (5) bek.] jogsértés esetén banki, pénzügyi és kereskedelmi adatok
közlésére, illetve a birtokában lévő ilyen iratok bemutatására.
(9) Előzetes bizonyításnak a per megindítása előtt helye van akkor is, ha a szerző a jogsértés tényét vagy
annak veszélyét elvárható mértékben valószínűsítette. Ha a per még nem indult meg, az előzetes
bizonyítást a szerző lakóhelye szerint illetékes törvényszéknél vagy annál a törvényszéknél lehet kérni,
amelynek területén a bizonyítás a legcélszerűbben folytatható le. Az előzetes bizonyítás elrendelésének
kérdésében hozott határozat ellen fellebbezésnek van helye.
(10) A bíróság az előzetes bizonyítást elrendelő határozatot az ellenfél kérelmére hatályon kívül helyezi,
ha a szerző a pert a szerzői jog megsértése miatt nem indította meg az előzetes bizonyítást elrendelő
határozat közlésétől számított tizenöt napon belül. A bíróság az előzetes bizonyítás hatályon kívül
helyezésére irányuló kérelem tárgyában soron kívül, legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított
tizenöt napon belül határoz.
(11) Ha a késedelem helyrehozhatatlan károkat okozna, az a rendkívül sürgős szükség esetének
minősül, és erre figyelemmel az ideiglenes intézkedés - ideértve a (4) és az (5) bekezdést is -
elrendelésének kérdésében az ellenfél meghallgatása mellőzhető. Ha a késedelem helyrehozhatatlan
károkat okozna, vagy ha valószínűsíthető a bizonyítékok megsemmisítésének kockázata, az sürgős esetnek
minősül, és erre figyelemmel az előzetes bizonyítás elrendelésének kérdésében az ellenfél meghallgatása
mellőzhető. Az ellenfél meghallgatásának mellőzésével hozott határozatot az ellenféllel a foganatosításkor
kell közölni. A határozat közlését követően az ellenfél kérheti a meghallgatását és az ideiglenes
intézkedést, illetve az előzetes bizonyítást elrendelő határozat megváltoztatását vagy hatályon kívül
helyezését.
(12) A bíróság az előzetes bizonyítás és - a (4) bekezdés c) pontját és az (5) bekezdést kivéve - az
ideiglenes intézkedés elrendelését biztosítékadáshoz kötheti.
(13) Ha a (4) bekezdés c) pontjában, az (5) bekezdésben és a (12) bekezdésben meghatározott esetekben
a biztosíték összegéből való kielégítésre jogosult fél igényét az előzetes bizonyítás, illetve az ideiglenes
intézkedés tárgyában hozott végzést hatályon kívül helyező határozat, illetve az ítélet (permegszüntető
végzés) jogerőre emelkedésétől számított három hónapon belül nem érvényesíti, a letevő a biztosíték
visszaadását kérheti a bíróságtól.
94/B. § (1) Az ellenkező bizonyításáig azt kell szerzőnek tekinteni, akinek a nevét ilyenként a művön a
szokásos módon feltüntették.
(2) Ha az (1) bekezdés nem alkalmazható, az ellenkező bizonyításáig azt kell szerzőnek tekinteni, aki a
művet sajátjaként a Hivatalnál vezetett - közhitelesnek minősülő - önkéntes műnyilvántartásba vetette és
ezt közokirattal igazolja. A mű nyilvántartásba vételéért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.
(3) Ha a (2) bekezdés sem alkalmazható, az ellenkező bizonyításáig azt kell szerzőnek tekinteni, aki ezt
közös jogkezelő szervezet által a közös jogkezelés alá tartozó művekről, szomszédos jogi
teljesítményekről, illetve jogosultakról fenntartott adatbázis alapján kiállított teljes bizonyító erejű
magánokirattal igazolja. Ilyen magánokiratot a közös jogkezelő szervezet önként vállalt szolgáltatásként -
alapszabályával összhangban - saját tagja számára, a tag kérésére állíthat ki.
(4) Ha a (3) bekezdés sem alkalmazható, az ellenkező bizonyításáig azt kell szerzőnek tekinteni, aki a
művet először hozta nyilvánosságra.
Védelem a műszaki intézkedések megkerülésével szemben
95. § (1) A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni a szerzői jog védelmére
szolgáló hatásos műszaki intézkedés megkerülésére, feltéve, hogy az említett cselekményt olyan személy
hajtja végre, aki tudja, vagy akinek az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia
kellene, hogy a cselekmény célja a műszaki intézkedés megkerülése.
(2) A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni olyan eszköz, termék vagy alkatrész
előállítására, behozatalára, terjesztésére, eladására, bérbeadására, eladás vagy bérbeadás céljából történő
reklámozására, kereskedelmi céllal való birtoklására, illetve olyan szolgáltatás nyújtására,
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
43
a) amelyet a hatásos műszaki intézkedés megkerülése céljából kínálnak, reklámoznak vagy
forgalmaznak;
b) amelynek a hatásos műszaki intézkedés megkerülésén kívül nincs számottevő gazdasági jelentősége,
illetve célja; vagy
c) amelyet elsősorban a hatásos műszaki intézkedés megkerülésének lehetővé tétele vagy
megkönnyítése céljából terveztek, gyártottak, alakítottak át, illetve teljesítettek.
(3) Az (1) és a (2) bekezdés alkalmazásában műszaki intézkedés minden olyan eszköz, alkatrész vagy
technológiai eljárás, illetve módszer, amely arra szolgál, hogy a szerzői jog jogosultja által nem
engedélyezett cselekményeket - rendeltetésszerű működése révén - megelőzze, illetve megakadályozza. A
műszaki intézkedést akkor kell hatásosnak tekinteni, ha a mű felhasználását a jogosultak a hozzáférést
ellenőrző vagy védelmet nyújtó olyan eljárás - különösen kódolás vagy a mű egyéb átalakítása, vagy
másolatkészítést ellenőrző mechanizmus - útján ellenőrzik, amely alkalmas a védelem céljának elérésére.
(4) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem érintik az 59. §-ban és a 60. § (1)-(3)
bekezdéseiben foglalt rendelkezések alkalmazását. Szoftver esetében a (2) bekezdést csak olyan eszköz,
termék vagy alkatrész forgalomba hozatalára vagy kereskedelmi céllal történő birtoklására kell
alkalmazni, amelynek egyedüli szándékolt célja, hogy megkönnyítse a szoftver védelmére szolgáló
műszaki megoldás engedély nélküli megkerülését vagy eltávolítását.
95/A. § (1) A reprográfiával [21. § (1) bek.] történő magáncélú másolás [35. § (1) bek.], továbbá a 34. §
(2) bekezdésében, a 35. § (4) és (7) bekezdésében és a 41. §-ban szabályozott szabad felhasználási esetek
tekintetében a szabad felhasználás kedvezményezettje követelheti, hogy a jogosult a műszaki intézkedések
megkerülésével szemben a 95. § alapján biztosított védelem ellenére tegye lehetővé számára a szabad
felhasználást, feltéve, hogy a szabad felhasználás kedvezményezettje a műhöz jogszerűen férhet hozzá. Ha
a felek között nem jön létre megállapodás a szabad felhasználás lehetővé tételének feltételeiről, a felek
bármelyike kezdeményezheti a 105/A. § alapján történő eljárást.
(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha a művet szerződés alapján teszik úgy a nyilvánosság számára
hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhassák meg [26.
§ (8) bek., 73. § (1) bek. e) pont, 76. § (1) bek. c) pont, 80. § (1) bek. d) pont, 82. § (1) bek. c) pont].
A jogkezelési adatok védelme
96. § (1) A szerzői jog megsértésének következményeit kell alkalmazni a jogkezelési adat jogosulatlan
eltávolítására vagy megváltoztatására, továbbá olyan művek jogosulatlan terjesztésére, terjesztés céljából
történő behozatalára, sugárzására vagy a nyilvánossághoz másként történő közvetítésére, amelyekről
eltávolították vagy amelyeken megváltoztatták a jogkezelési adatot, feltéve, hogy a felsorolt cselekmények
bármelyikét elkövető személy tudja, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett e
személynek tudnia kellene, hogy cselekményével lehetővé teszi, megkönnyíti vagy leplezi a szerzői jog
megsértését, vagy mást arra indít.
(2) Jogkezelési adat a jogosultaktól származó minden olyan adat, amely a művet, a szerzőt vagy a műre
vonatkozó jogok más jogosultját azonosítja, vagy a felhasználás feltételeiről tájékoztat, ideértve az ilyen
adatokat megjelenítő számokat vagy jelzéseket is, feltéve, hogy az adatokat a mű példányához kapcsolják,
illetve a mű nyilvánossághoz történő közvetítésével összefüggésben jelenítik meg.
A szerzői jog megsértésének vámjogi következményei
97. § A szerzői jog megsértése esetén a szerző - külön jogszabály rendelkezései szerint - követelheti a
vámhatóság intézkedését a jogsértéssel érintett vámáruk forgalomba kerülésének megakadályozására.
Jogkövetkezmények felhasználási engedély esetén
98. § (1) A szerző vagyoni jogainak megsértése esetén a kizárólagos felhasználási engedélyt a 43. § (1)
bekezdése alapján megszerző személy felhívhatja a szerzőt, hogy a jogsértés abbahagyása iránt tegye meg
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
44
a szükséges intézkedéseket. Ha a szerző a felhívástól számított harminc napon belül nem intézkedik, a
jogszerző saját nevében felléphet a jogsértés miatt.
(2) A nem kizárólagos felhasználási engedély esetében a jogszerző az (1) bekezdés szerint csak a
felhasználási szerződés kifejezett rendelkezése alapján léphet fel.
A szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének következményei
99. § A 94-98. §-ok rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell a XI. és a XI/A. fejezet szabályainak
megsértése esetén, illetve az e fejezetekben szabályozott jogokkal kapcsolatos műszaki intézkedések és
jogkezelési adatok védelmére is. A XI/A. fejezet alkalmazásában a 95/A. § (1) bekezdésében
meghatározott szabad felhasználási eseteken a 84/C. § (1) bekezdésben meghatározott - reprográfiával
[21. § (1) bek.] történő - magáncélú másolást, valamint a 84/C. § (2)-(3) bekezdéseiben meghatározott
szabad felhasználási eseteket kell érteni.
ÖTÖDIK RÉSZ
VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
XIV. Fejezet
JÁRULÉKFIZETÉS A VÉDELMI IDŐ ELTELTE UTÁN
100. § (1) A szerzői jogok védelmi idejének eltelte után az eredeti műalkotás tulajdonjogának
műkereskedő közreműködésével történő visszterhes átruházásakor járulékot kell fizetni.
(2) A járulék mértéke az adót és más köztartozást nem tartalmazó vételár négy százaléka. Az eredeti
műalkotások körének és a vételár fogalmának meghatározására, valamint a járulék kötelezettjére,
beszedésére és átutalására a 70. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy a
közös jogkezelő szervezet a megfizetett járulékot az alkotó tevékenység támogatására és az
alkotóművészek szociális céljaira használja fel.
(3) Nem kell a járulékot megfizetni, ha az eredeti műalkotás tulajdonjogát muzeális intézmény szerzi
meg vagy ilyen intézménytől szerzik meg.
(4) A közös jogkezelő szervezet a járulék címén befolyt összeget külön köteles kezelni és
nyilvántartani.
(5) A közös jogkezelő egyesület a járulék összegéről, annak felhasználásáról a nyilvánosságot évente, a
Hivatal hivatalos lapja útján tájékoztatja; az erre vonatkozó közleményét a tárgyévet követő év második
negyedévének végéig köteles megküldeni a Hivatal részére.
XV. Fejezet
A SZERZŐI JOGI JOGVITÁK RENDEZÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETEK
Szerzői jogi szakértő testület
101. § (1) Szerzői jogi jogvitás ügyben felmerülő szakkérdésekben a bíróságok és más hatóságok
szakvéleményt kérhetnek a Hivatal mellett működő szakértő testülettől. A testület tagjait az igazságügyért
felelős miniszter a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben ötéves időtartamra nevezi ki.
(2)
(3) A szerzői jogi szakértő testület felkérésre peren kívül is adhat szakvéleményt a felhasználási jog
gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben.
(4) Ha bíróság vagy más hatóság kér szakvéleményt a szerzői jogi szakértő testülettől, az ügy
érdemében hozott határozatról - egy példányának megküldésével - a testületet értesíteni kell.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
45
(5) A testület szervezetének és működésének részletes szabályait külön jogszabály állapítja meg.
Egyeztető testület
102. § Ha a felhasználó és a jogosult között, vagy a felhasználók vagy érdekképviseleti szervezetük és a
jogosultak közös jogkezelő egyesülete között nem jön létre megállapodás a díjazásról és a felhasználás
egyéb feltételeiről, bármelyik fél a 103. § alapján létrehozott egyeztető testülethez fordulhat.
103. § (1) Az egyeztető testület megalakítására a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény
II. fejezetében foglalt szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy az egyeztető testület tagjait a szerzői jogi
szakértő testület (101. §) tagjai közül kell kijelölni.
(2) Az egyeztető testület a szerzői jogi szakértő testületen belül működik.
104. § (1) Az egyeztető testület eljárásának célja, hogy a felek közötti megállapodás létrehozását
elősegítse. A közös jogkezeléssel kapcsolatos vitában kezdeményezett egyeztető testületi eljárásról a
testület haladéktalanul tájékoztatja az igazságügyért felelős minisztert, a kultúráért felelős minisztert és a
Hivatalt.
(2) Ha a felek között nem jön létre megállapodás, az egyeztető testület javaslatot készít a megállapodás
tartalmára, amelyet a felekkel írásban közöl.
(3) A javasolt megállapodást a felek kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadhatják. Hallgatólagos
elfogadásnak kell tekinteni, ha a megállapodási javaslatot a fél a kézbesítéstől számított három hónapon
belül nem kifogásolja az egyeztető testületnél.
(4) Ha az egyeztető testület a 105. §-ban foglalt szabályok megsértésével járt el, a sérelmet szenvedett
fél az egyeztető testület döntése alapján létrejött megállapodást az annak hatálybalépésétől számított
három hónapon belül bíróság előtt megtámadhatja.
(5) A (4) bekezdésben említett eljárás a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe és kizárólagos illetékessége
alá tartozik.
105. § (1) Az egyeztető testület eljárása során a feleket egyenlő elbánásban kell részesíteni, és
mindegyik félnek meg kell adni a lehetőséget, hogy álláspontját előadhassa. Az egyeztető testület a feleket
az eljárásban való részvételre, eljárási cselekmények lefolytatására nem kötelezheti, kivéve, ha a felek
ebben megállapodnak. Egyebekben az egyeztető testület - a (2) bekezdésben említett szabályzat keretein
belül - az eljárási szabályait, valamint a díjszabását maga állapítja meg.
(2) Az egyeztető testület eljárási szabályzatát a szerzői jogi szakértő testület dolgozza ki, és az
igazságügyért felelős miniszter hagyja jóvá. A jóváhagyást megelőzően be kell szerezni a Hivatal
felügyeletét ellátó miniszternek, valamint a kultúráért felelős miniszternek a véleményét.
105/A. § (1) Ha a szabad felhasználás kedvezményezettje és a jogosult között nem jön létre
megállapodás arról, hogy a szabad felhasználást a műszaki intézkedések megkerülésével szemben
biztosított védelem (95. §) ellenére milyen feltételekkel teszik lehetővé (95/A. §), a felek bármelyike az
egyeztető testülethez fordulhat.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárást a kedvezményezettek érdek-képviseleti szervezetei is
megindíthatják. Ebben az esetben az egyeztető testület döntése alapján létrejött megállapodás hatálya -
ellenkező kikötés hiányában - az érdek-képviseleti szervezetnek azokra a tagjaira terjed ki, akik egyben a
szabad felhasználás kedvezményezettjei is.
(3) Az egyeztető testület megalakítására a 103. §-t kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az egyeztető
testület tagjait a szerzői jogi szakértő testület elnöke jelöli ki, ha a felek az egyeztető testület tagjainak
személyében - az eljárás megindításától számított nyolc napon belül - nem állapodnak meg.
(4) Az egyeztető testület eljárására a 104. § (1)-(2) bekezdéseit és a 105. § (2) bekezdését megfelelően
alkalmazni kell.
(5) A javasolt megállapodást a felek kifejezetten vagy hallgatólagosan elfogadhatják. Hallgatólagos
elfogadásnak kell tekinteni, ha a megállapodási javaslatot a fél a kézbesítéstől számított harminc napon
belül nem kifogásolja az egyeztető testületnél.
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
46
(6) Ha az egyeztető testület a 105. §-ban foglalt szabályok megsértésével járt el, a sérelmet szenvedett
fél az egyeztető testület javaslata alapján létrejött megállapodást annak létrejöttétől számított 30 napon
belül a bíróság előtt keresettel megtámadhatja.
(7) Ha a megállapodás az (5) bekezdés alapján nem jött létre, a szabad felhasználás kedvezményezettje
az (5) bekezdésben megállapított határidő lejártát követő 15 napon belül a bírósághoz fordulhat, és
kérheti, hogy a bíróság kötelezze a jogosultat a szabad felhasználásnak a keresetben meghatározott
feltételek szerinti lehetővé tételére.
(8) A (6) és a (7) bekezdésben meghatározott perindítás joga - az ott megjelölt határidőn belül - a
kedvezményezettek érdek-képviseleti szervezeteit is megilleti azzal, hogy a jogerős érdemi határozat
hatálya e szervezeteknek az e törvény értelmében kedvezményezett tagjaira terjed ki.
(9) Az e § alapján indított perekre a Fővárosi Törvényszék kizárólagosan illetékes.
(10) Az e § alapján létrejött megállapodás vagy jogerős határozat alapján végrehajtandó műszaki
intézkedésre a 95. §-t megfelelően alkalmazni kell, feltéve, hogy a műszaki intézkedés kielégíti a 95. § (3)
bekezdésében foglalt feltételeket.
XVI. Fejezet
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
A szerzői jog más jogosultjai
106. § (1) Ahol e törvény szerzőt említ, azon megfelelően érteni kell a szerző jogutódját, illetve a
szerzői jog más jogosultját is.
(2) Ha az elhunyt személy hagyatékához szerzői jog tartozik, a közjegyző a hagyatéki eljárás
megindításáról értesíti az elhunyt személy műveivel kapcsolatban érintett közös jogkezelő szervezetet. Ha
nem állapítható meg, hogy melyik az érintett közös jogkezelő szervezet vagy a művek nem tartoznak a
közös jogkezelés körébe, az értesítést az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös
kezelését végző szervezetnek kell küldeni.
(3) A hagyatékhoz tartozó szerzői jog örökösnek történő átadásáról a közjegyző kivonatos
hagyatékátadó végzés, a bíróság pedig kivonatos jogerős ítélet egy példányának megküldésével - a (2)
bekezdés megfelelő alkalmazásával - értesíti az érintett közös jogkezelő szervezetet.
(4) A kivonatos hagyatékátadó végzésre, illetőleg a kivonatos ítéletre a hagyatékátadó végzésre és az
ítéletre vonatkozó szabályok irányadók azzal, hogy azok csak a hagyatékhoz tartozó szerzői jog örökösnek
történő átadására vonatkozó adatokat tartalmazhatják.
(5) A (3) bekezdésben említett kivonatos hagyatékátadó végzés és kivonatos ítélet a (4) bekezdésben
foglaltakon kívül tartalmazza a „kivonat” minőség megjelölését, valamint azt, hogy az milyen célra
használható fel.
(6) Az (5) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha a végzés egyébként sem tartalmazna más
rendelkezést, mint amit a (4) bekezdés előír.
(7) Az érintett közös jogkezelő szervezet köteles az örökösökről nyilvántartást vezetni, és abból a
felhasználók számára a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok keretei között adatot
szolgáltatni.
(8) Az (1)-(7) bekezdésekben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a szerzői joghoz kapcsolódó
jogok jogosultjaira és az e jogosultakat megillető jogokra.
106/A. § E törvénynek a gyűjteményes műnek minősülő adatbázisok szerkesztőinek és az adatbázisok
előállítóinak szerzői, illetve a XI/A. fejezet szerinti védelmére vonatkozó rendelkezései nem érintik a
személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló jogszabályok érvényesülését.
A törvény hatálybalépésére vonatkozó és az átmeneti rendelkezéseket megállapító szabályok
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
47
107. § (1) E törvény 1999. szeptember 1-jén lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépését követően
megkötött felhasználási szerződésekre kell alkalmazni.
(2) A törvény 21. §-ában foglalt rendelkezéseket, valamint a 22. §-ának a reprográfiára szolgáló
készülékkel kapcsolatos előírásait 2000. szeptember 1-jétől kell alkalmazni.
(3) A 111. § (1)-(2) bekezdésével megállapított rendelkezéseket az e törvény hatálybalépését követően
indult végrehajtási eljárásokban kell alkalmazni.
108. § (1) A 31. § rendelkezéseit alkalmazni kell olyan művekre is, amelyeknek a korábban hatályos
rendelkezések szerint számított védelmi ideje az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi jogszabályok
módosításáról szóló 1994. évi VII. törvény hatálybalépéséig már lejárt.
(2) Az előadóművészeket, a hangfelvételek előállítóit, a rádió- és televízió-szervezeteket, valamint a
saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivőket az e törvényben meghatározott jogok akkor is
megilletik, ha a 84. §-ban - rájuk vonatkozóan - említett év végétől számított húsz év az 1994. évi VII.
törvény hatálybalépéséig már eltelt.
(3) Ha a szerzői vagyoni jogok vagy a szerzői joggal szomszédos jogok védelmi ideje az 1994. évi VII.
törvény hatálybalépését megelőzően lejárt, a lejárat és az e törvény hatálybalépése közötti időtartamban
végzett felhasználás szabad felhasználásnak minősül, függetlenül attól, hogy e jogok újra védelemben
részesülnek-e e törvény hatálybalépését követően.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott felhasználás e törvény hatálybalépését követően - a hangfelvételek
esetében a hatálybalépésig már előállított műpéldányokra vonatkozóan - még további egy évig folytatható,
de csak a hatálybalépéskor meglévő mértékben. A gazdasági tevékenység körében folytatott ilyen
felhasználás jogát csak a jogosult gazdálkodó szervezettel vagy annak - a felhasználást folytató -
szervezeti egységével együtt lehet átruházni. A törvény hatálybalépését követően is folytatott felhasználás
ellenében a jogosultnak méltányos díjazás jár.
(5) A (4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a felhasználásra
e törvény kihirdetésének napjáig komoly előkészületeket tettek azzal, hogy ebben az esetben a
felhasználást az előkészületnek az e törvény kihirdetésekor meglévő mértékéig lehet megkezdeni és
folytatni.
(6) A (3) bekezdésben meghatározott időtartamban végzett átdolgozást, feldolgozást vagy fordítást úgy
kell tekinteni, mintha az a szerző hozzájárulásával készült volna.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott átdolgozás, feldolgozás és fordítás e törvény hatálybalépését
követő felhasználása ellenében az alapul szolgáló műre vonatkozó szerzői jog jogosultjának méltányos
díjazás jár.
(8) A (3) és a (7) bekezdésben foglalt rendelkezések alapján járó díjazással kapcsolatos viták bírósági
útra tartoznak.
(9) Az 1994. évi VII. törvény hatálybalépését megelőzően kötött felhasználási szerződés alapján a teljes
védelmi időre, illetve határozatlan időre megszerzett felhasználási jog e törvény hatálybalépését követően
- a felhasználási szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően - újra megilleti a felhasználót, ha a szerzői
jog vagy az azzal szomszédos jog e törvény szerint újra védelemben részesül.
108/A. § (1) A 31. § és a 84. § rendelkezéseit - a 2001. évi LXXVII. törvény 13. §-a (7) bekezdésének
első mondatában szabályozott kivétellel - alkalmazni kell olyan művekre és szomszédos jogi
teljesítményekre is, amelyek védelmi ideje az Európai Gazdasági Térség legalább egy tagállamában még
nem járt le 1995. július 1-jéig.
(2) Az (1) bekezdésben említett művekre a 108. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt szabályok megfelelően
irányadók azzal, hogy az 1994. évi VII. törvény és e törvény hatálybalépésén, illetve kihirdetésén az (1)
bekezdés alkalmazásában a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló
nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépését, illetve kihirdetését kell érteni.
109. § E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi
XVI. törvénnyel megállapított 31. § (6) bekezdését akkor kell alkalmazni, ha az nem eredményezi az e
törvény hatálybalépését megelőzően hatályos rendelkezések szerint számított védelmi idő
megrövidülését. E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló
2013. évi XVI. törvénnyel megállapított 31. § (6) bekezdését alkalmazni kell az olyan filmalkotásra is,
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
48
amelynek védelmi ideje e törvény hatálybalépésekor már eltelt. A 108. § (3)-(9) bekezdését ilyen esetben
is alkalmazni kell azzal, hogy az 1994. évi VII. törvény hatálybalépése helyett e törvény hatálybalépését
kell érteni.
109/A. § E törvénynek a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII.
törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények
módosításáról szóló 2010. évi CXLVIII. törvénnyel megállapított 90. § (2) és (4) bekezdését, valamint 93.
§ (4)-(6) bekezdését a 2011. január 1-jét követően indult díjszabás-jóváhagyási eljárásokban kell
alkalmazni.
110. § (1) E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi
CLXXIII. törvénnyel megállapított 89. § (13) bekezdésében foglaltakat első alkalommal a 2012. évre
vonatkozó beszámolóra kell alkalmazni.
(2) E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi
CLXXIII. törvénnyel megállapított 92. § (1) bekezdésében foglalt feltételek teljesítéséről a közös
jogkezelő egyesület 2012. május 1-jéig köteles tájékoztatni a Hivatalt az alapszabály módosításának
tudomásulvételéről szóló bírósági jogerős végzés, valamint az alapszabály megküldésével.
111. § (1) E törvénynek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló 2001. évi
LXXVII. törvénnyel az adatbázis-előállítók védelmére vonatkozóan megállapított rendelkezéseit
alkalmazni kell arra az adatbázisra is, amelyet 1982. december 31. és 2002. január 1. között készítettek el,
feltéve, hogy 2002. január 1-jén az adatbázis megfelelt - a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény
módosításáról szóló 2001. évi LXXVII. törvénnyel megállapított - XI/A. fejezetben szabályozott védelem
feltételeinek. Az ilyen adatbázis előállítójának jogai 2002. január 1-jétől kezdődően 2013. január 1-jéig
részesülnek védelemben.
(2) Az (1) bekezdés szerinti adatbázis felhasználására vonatkozóan az annak előállítójával 2002. január
1-jét megelőzően megkötött szerződés alapján végzett cselekményre e törvénynek a szerződés
megkötésekor hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni 2002. január 1-jét követően is.
(3) E törvénynek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló 2001. évi
LXXVII. törvénnyel megállapított 84. § (2) bekezdését nem lehet alkalmazni olyan hangfelvételre,
amelynek a korábban hatályos rendelkezések szerint számított védelmi ideje már lejárt. E rendelkezés nem
érinti a 108. § alkalmazását.
111/A. § E törvénynek az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról szóló 2003. évi
CII. törvénnyel megállapított rendelkezéseit - a 2004. május 1-jét megelőzően elvégzett cselekmények és
az így szerzett jogok kivételével - mindazokra a művekre, szomszédos jogi és adatbázis-előállítói
teljesítményekre alkalmazni kell, amelyek az Európai Unió tagállamainak jogszabályai szerint
védelemben részesültek 2002. december 22-én, vagy amelyeket megilletett a védelem az információs
társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001. május
22-i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételek
alapján.
111/B. § E törvénynek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló 2005. évi
CVIII. törvénnyel megállapított rendelkezéseit - az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról
szóló 2001. szeptember 27-i 2001/84/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre is figyelemmel - a 2006.
január 1-jét követően megkötött szerződésekre kell alkalmazni.
111/C. § (1) E törvénynek a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról szóló 2008.
évi CXII. törvénnyel megállapított 19. § (1) bekezdését a 2009. február 1-jét követően adott felhasználási
engedélyekre kell alkalmazni.
(2) A szerzőt a 23/A. § alapján megillető díjat a 2010. december 31-ét követően kölcsönzött
műpéldányok nyilvános haszonkölcsönbe adása után kell megfizetni. A szerzőt a 23/A. § alapján
megillető díjat 2012-ben kell először felosztani a 23/A. § (4) bekezdése szerinti, 2011. január 1-jétől
szolgáltatott adatok alapján.
111/D. § (1) E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2013.
évi XVI. törvénnyel megállapított 55. § (2)-(3) bekezdésében, 74/A. § (1)-(3) bekezdésében, 78/A. §-
ban, valamint 84. § (1) bekezdés b)-d) pontjában és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések azon
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
49
rögzített előadásokra és hangfelvételekre vonatkoznak, amelyek esetében a védelmi idő 84. § szerinti
kezdő napjától számított ötven év 2013. november 1-jéig még nem telt el, valamint azon rögzített
előadásokra és hangfelvételekre is, amelyek ezen időpont után születnek.
(2) Ha az előadás rögzítésére vonatkozó, a hangfelvétel-előállítóval kötött szerződésben nincs
egyértelmű utalás az ellenkezőjére, akkor a 2013. november 1. előtt kötött ilyen szerződés hatályosnak
tekintendő azon időponton túl is, amikor az (1) bekezdés szerinti ötven év már eltelt.
(3) Az előadás rögzítésére vonatkozó, a hangfelvétel-előállítóval kötött, az előadóművészeket
ismétlődő díjazásra jogosító azon szerződéseket [74/A. § (3) bekezdés], amelyeket 2013. november 1.
előtt kötöttek, a hangfelvétel nyilvánosságra hozatalát, vagy - ha erre nem kerül sor - a hangfelvétel
nyilvánossághoz közvetítését követő év első napjától számított ötvenedik év elteltével az előadóművész
javára abban az esetben is módosítani lehet, ha ezt a lehetőséget a felek eredetileg kizárták. Ha a
hangfelvétel-előállító és az előadóművész között nem jön létre megállapodás, akkor bármelyik fél a 103.
§ alapján létrehozott egyeztető testülethez fordulhat.
111/E. § E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozóegyes törvények módosításáról szóló 2013. évi
XVI. törvénnyel megállapított 55. § (2) bekezdésében szabályozott felmondási jog az e törvény
hatálybalépése előtt kötött szerződések tekintetében is csak írásban gyakorolható.
111/F. § (1) E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2013.
évi CLIX. törvénnyel megállapított 89. § (11) és (11b) bekezdésében foglaltakat az NKA számára 2014.
január 1-jét követően átadott bevételekre kell alkalmazni.
(2) E törvénynek a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2013. évi CLIX.
törvénnyel megállapított 89. § (11a) bekezdésében foglaltakat első alkalommal a 2013. évben beszedett
bevételekre kell alkalmazni. A közös jogkezelő szervezet által a 20. és 21. §-ban meghatározott díjakból
származó, 2013. évben beszedett bevételéből 2014. január 1-jét megelőzően az NKA részére kulturális
célú felhasználásra átadott összeget a 89. § (11a) bekezdésében előírt átadási kötelezettség teljesítése
során be kell számítani.
Felhatalmazások
112. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a reprográfiára szolgáló készülékek körét - az érintett
érdek-képviseleti szervek véleményének figyelembevételével - rendelettel meghatározza.
(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendelettel megállapítsa a szerzői jogi szakértő testület
szervezetének és működésének részletes szabályait.
(3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az e törvény 38. §-ának (5) bekezdésében szabályozott szabad
felhasználás esetében a nyilvánosság egyes tagjaihoz való közvetítés és a számukra történő
hozzáférhetővé tétel módját és feltételeit rendelettel meghatározza.
(4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az árva mű felhasználásával kapcsolatos részletes szabályokat,
a jogosultat megillető megfelelő díjazás feltételeit, a felhasználással összefüggő eljárásokért fizetendő
igazgatási szolgáltatási díj mértékét, beszedésének, visszatérítésének módját, továbbá az árva művek
felhasználására vonatkozóan kiadott engedélyek nyilvántartásának részletes szabályait rendeletben
állapítsa meg.
(4a) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg
a) a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartására és felügyeletére vonatkozó részletes szabályokat,
valamint a közös jogkezelő szervezetek felügyeleti díjának kezelésére, nyilvántartására, felhasználására,
megfizetése módjára, a felügyeleti díj mértéke kiszámításának módjára és a megfizetés elmulasztásának
jogkövetkezményeire vonatkozó részletes szabályokat,
b) a közös jogkezelő szervezetek díjszabásainak jóváhagyására irányuló eljárásokban elektronikus úton
történő kapcsolattartásra vonatkozó részletes szabályokat.
(5) Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy
a) a Hivatal elnöke véleményének kikérésével, a kultúráért felelős miniszterrel egyetértésben a Hivatal
által vezetett önkéntes műnyilvántartásra vonatkozó részletes szabályokat, valamint
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról Hatályos: 2014.III.15. – 2014.X.28.
50
b) a Hivatal elnöke véleményének kikérésével, az adópolitikáért felelős miniszterrel, a kultúráért felelős
miniszterrel és a Hivatal felett felügyeletet gyakorló miniszterrel egyetértésben az önkéntes
műnyilvántartással összefüggő eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, beszedésének és
visszatérítésének módját rendelettel megállapítsa.
(6) Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy a közös jogkezelő szervezetek
nyilvántartásával kapcsolatos eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, beszedésének és
visszatérítésének módját az adópolitikáért felelős miniszterrel, a kultúráért felelős miniszterrel és a
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala felett felügyeletet gyakorló miniszterrel egyetértésben, valamint a
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke véleményének kikérésével rendeletben szabályozza.
(7) Felhatalmazást kap a kultúráért felelős miniszter, hogy - az igazságügyért felelős miniszterrel
egyetértésben - az e törvény 23/A. §-ának (4) bekezdése alapján a nyilvános haszonkölcsönzésért a szerzőt
megillető díj megállapításához és felosztásához szükséges adatok, valamint az adatszolgáltatásra
kötelezett nyilvános könyvtárak körét rendelettel megállapítsa.
Az Európai Unió jogának való megfelelés
113. § E törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a) az Európai Parlament és a Tanács 2009/24/EK irányelve (2009. április 23.) a számítógépi
programok jogi védelméről;
b) a Tanács 93/83/EGK irányelve (1993. szeptember 27.) a műholdas műsorsugárzásra és a vezeték
útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokra
vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról;
c) az Európai Parlament és a Tanács 96/9/EK irányelve (1996. március 11.) az adatbázisok jogi
védelméről;
d) az Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve (2001. május 22.) az információs
társadalomban érvényesülő szerzői és kapcsolódó jogok egyes kérdésekben történő összehangolásáról;
e) az Európai Parlament és a Tanács 2001/84/EK irányelve (2001. szeptember 27.) az eredeti műalkotás
szerzőjét megillető követő jogról;
f) az Európai Parlament és a Tanács 2004/48/EK irányelve (2004. április 29.) a szellemi tulajdonjogok
érvényesítéséről;
g) az Európai Parlament és a Tanács 2006/115/EK irányelve (2006. december 12.) a bérleti jogról és a
haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó egyes
jogokról;
h) az Európai Parlament és a Tanács 2006/116/EK irányelve (2006. december 12.) a szerzői jog és
egyes szomszédos jogok védelmi idejéről és az azt módosító 2011/77/EU európai parlamenti és tanácsi
irányelv;
i) a Bizottság 2006/585/EK ajánlása (2006. augusztus 24.) a kulturális anyagok digitalizálásáról és
online hozzáférhetővé tételéről, valamint a digitális megőrzésről 6. (a) és (c) alpontja.